Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Duba Gyula: Emlékezzünk régiekről (tanulmány Sas Andorról, Egri Viktorról és Csanda Sándorról)
Emlékezzünk régiekről 51 lomtörténeti érzékenyégét is tartalmazta. Időszerűség és történetiség együtt élt benne. A két háború közötti korszak kisebbségi irodalmát Első nemzedék című portrésorozatában dolgozta fel és adott róla átfogó korrajzot. Harmadik nemzedék című kötetében ugyanezt tette második világháború utáni irodalmunk kezdő nemzedékeivel. Csandában élt valamiféle nagyvonalú, átfogó teljességre való törekvés. Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai című kötete irodalmunk közegét nemzetközi és a környező irodalmakkal ápolt érintkezési pontjaiban tanulmányozza. Identitásunk kutatójaként a nemzetiségi tudat egyik alapozója. Széles körű munkássága a korszak társadalmi elvárásainak és törekvéseinek értelmében hiteles. Három Írónkra emlékezve így áll össze a helyzet és a légkör, melyben a múlt század derekán irodalmunk ismét élni kezdett. Felmerül a kérdés, hogy ez a kor és jelentősége mint él irodalomtudatunkban. Néhány gondolattal térjünk vissza az említett retroszemlélethez. Kinek és miért van rá szüksége? Mondhatnánk némi cinizmussal, hogy alighanem a szűkös gazdasági lehetőségek is generálják: a múlt kész müvei, megőrzött értékei olcsóbbak, mint az új alkotások. Spórolunk, amikor újból felhasználjuk őket. Ez persze kicsinyes indoklás lenne, s méltatlan is. Kinek kell hát, mi szüli a retrotörekvéseket? Talán a közelmúlt újraértékelését, hiteles „felfedezését” jelenti? A kornak, a civilizációnak, nekünk magunknak, mindenkinek szüksége van rá. Az utóbbi évtizedek metamorfózisai és lendülete rádöbbentettek, hogy emlékezni - kell. Életünk lassan olyan bizonytalan és zaklatott lesz, hogy immár semmi nem bizonyos, illetve semmi nem látható előre benne. Valamiféle metafizikai sejtelmesség terpeszkedik a dolgokra, mely kiszámíthatatlanná teszi a jövőt. Új bizonyosság kellene. S talán még az emlékezés megtörtént tényei, a múlt hitelesen árnyalt képe. Ami megtörtént velünk, amit megéltünk. Viszonyítási alap, ami akár tanulságos is lehetne. Még ha nem is feltétlenül bízni, de legalább hinni lehetne benne. Hiánycikk ma az a természetes hit és puritán bizakodás - pedig nagyon elkelne napjainkban is -, amilyennel irodalmunk indult a múlt század közepén. S amellett sok egyéb másra is fény derülhetne. Például, hogy a hagyományos formák némelyike és a múlt számos műve érdekesebbek, netán értékesebbek, mint a jelen újszerű kezdeményezései, ünnepelt eredményei. S a korábbi müvek is vannak olyan hitelesek és igazak, mint némely mai „alkotás”! Aztán, meglehet, az is kiderülne, hogy szükség esetén ajánlatos lenne a múlthoz fordulnunk, ha valamit meg akarunk érteni a jelenből. Bizonyos, hogy a mai igazságaink gyökerei a múltunkból táplálkoznak, s a múlt tudata nélkül nem lehet élni. A retroszemlélet révén a történeti látás energiái nyomulnak életünkbe. Szükségszerűen, a bizonyosságra szomjas lélek vágyaként.
