Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap I. - Innen vissza; Hogy van az ember, ha már nincsen?! (esszék)
GAL SÁNDOR Kitágult nap I Innen vissza „Minden kérdezés keresés.” {Heidegger) Ha apám élne, most lenne százéves. Hogy ebből a száz esztendőből mi volt az övé, ma részleteiben összefoglalhatatlan, még akkor is, ha sok mindent megőriztem a vele együtt megéltekből. Meg abból is, amit úgy éltem át, hogy időben és térben távolabb kerültem tőle, s ebben az egyre távolodó, de mégis létezésünk közös valóságában, helye van neki, de helye van a közelebb és a távolabb vett közösségnek is. Annak az egésznek, ami sorsunkká vált, amely sorsunkat alakította, munkánkat meghatározta, s amely teljességében és teljességével mára történelemmé lett. Különös és furcsa érzések és gondolatok épülnek egymásra ebben a ma együtt látható történelmi időzónában. Mintha valami ismerős áramlás sodorná magával - magában?, vagy maga előtt? - földrészek, óceánok térségei fölött felém, akárha a pillanat töredéke alatt is, ide, ahol most, még a hajnal ébredése előtt az udvaron állva a mozdulatlannak vélt csillagos eget figyelem. Az alant húzódó mélyfekete árnyakat, majd, a vélt, fölfelé emelt szemhatár magasán megjelenő csillagközi terek világosodó távolságát... A csillagképek jól kivehető egyéniségét - valahány csillagképnek van külön egyénisége! -, a Tejút kezdet és vég nélküli égi folyama megkövesült lávahullámainak tajtékzása, a partok és kanyarulatok égi szirtjei, fénylő szigetei... Szinte odafent is ugyanannak a teljességnek az áramlását, sodrását vélem látni és érezni, amely idelent apám száz esztendejét görgeti egyenlő és megszakítatlan erővel hozzám, ebben a pillanatban is! A két teljesség egymásba kapcsolódik, eggyé válik és kitárulkozik, megmutatván magát a kettős ölelésü csendben. Mondhatnám, a csillagok ezüstfoglalatú csendjében, amely lehunyt szemmel is látható és érezhető: önmaga tükre az éjszaka. Ahogy pillanatról pillanatra át- meg átrétegződik a még csupasz, áprilisi diófaágak szendergő ágbogai között. Mi ennek a magasságnak száz év?! Van-e, lehet-e válasz az ilyen hajnal előtti kérdésre? Ugyan apám, aki szinte minden hajnalon kiállt az udvarra inni egy kortyot az áradó fényből, kérdezte-e ezt a magasságot valaha is? Abban az egykori, nádtetős világban ez a korai áradás nem a kérdezés ideje volt, hanem a napi tennivalók ős-első kezdete. Hogy az istálló és az ólak lakói - ló, tehén, borjú, aztán a disznók, ludak, kacsák, tyúkok, hányadán vannak... A kakasok