Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Futball Gyarmaton (önéletírás, részlet)
Futball Gyarmaton 53 nélkül futnak a fiúk, ide-oda rohannak, mint az eszementek, mely őrület azonban szükségszerű, már fülig sárosak, pompás felszerelésük mocsokban és izzadságban fürdik, dresszük hátán bőven tenyész a szenny, lábszárvédőjük, pompás stoplis cipőjük térdig latyakos. Egyre inkább úgy tűnik az egész, mint egy halálosan komoly és elszánt, pogány szertartás. Mintegy a labdarúgás őrületének a kinyilatkoztatása! S már sokan érzik úgy, hogy nem tarthat tovább. A játék delíriumának ilyen fokú kitörése maga a téboly, nem is önmutogatás ez, hanem merénylet az utca és az emberek ellen, brutális leigázásuk. De a játékosok nem lankadnak, fáradhatatlanul és egyre ördögibb állapotban püfölik és nyüstölik a labdát. S már az is el van ázva, egyre súlyosabb, mind nehezebben repül át a fák felett. Néha a patakba zuhan, máskor a sárba ragad, van, hogy megakad az ágakon, s a még mindig zavaros vízbe pottyan. Erős Lajos utána gázol, és kihozza, fut vele, és rüszttel belerúg, majd a másik oldalról Bíró Béla küldi jobb lábbal az ég felé, s vissza, s közben a nap egyre ferdébben süt, lassan alászáll, nemsokára a pajták fölé ér, mint egy hatalmas, fényét és erejét veszítő és egyre vörösödő futball-labda, mindenki az utcán van még. A férfiak cigarettára gyújtanak, etetni kellene menni, az istállókban várnak a lovak, néha elbődülnek a tehenek, az asszonyoknak is eszébe jut az esti fejés, de nem sietnek, beszélgetni kezdenek, nem tudják, mit gondoljanak. A lányok szótlanul nézik a fülig sáros ördögöket. Bolondok, gondolják, bár tetszik nekik a duhajkodás, s a kutyáknak sem akaródzik előjönni a kispadok alól... Aztán a következő percekben már mindenki azon gondolkozhatott, hogy valójában mi is történt?! Minden előjel nélkül, mintha titkos parancsot kaptak volna, a játékosok átugrottak a patakon, és eltűntek a Varga-házban. S azon a napon már nem is látták őket. De a szekérúton meg a patak mentén ott maradtak a nyomaik, megszámlálhatatlan gödör és lyuk a sárban. Szétdúlt pocsolyavizek és összetaposott kupacok, megannyi láb- és labdanyom, mintha megannyi ló, egész ménes rohant volna át a „mi sorunkon”, szekérnyomokat is dagasztva és szétdúlva, széttaposva a kis hidak felé vezető gyalogutakat. Az utca olyan csendes és nyugodt egyszerre, mint ádáz csaták után a harcterek. Sokáig nem felejtette el Érni a futballisták hősködését, ahogy később a felnőttek nevezték. Meg duhajkodásnak és kivagyiságnak mondták, felesleges legénykedésnek. Olyan emléke maradt, aminek része volt abban, mint látja az embereket, hogyan tekint a világra. Ő akkor megérezte a történtek természetességét, megsejtette a szenvedély hatalmát, valamiképpen az erő és a nagyság bűvöletét. Hasonló szeretett volna lenni a játékosokhoz, de ugyanakkor rádöbbent a maga kicsinységére, jelentéktelenségére. Olyan értékeket érzett meg, amilyenek neki nincsenek, s talán nem is lesznek soha. S ez az érzés sokáig kísérte, megmaradt benne, nyomasztotta és elbizonytalanította. S mintha ama vasárnapot követően másképp látott volna mindent...
