Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: Az utolsó látogatás (novella)
SZALAY ZOLTÁN Az utolsó látogatás Tükröket látott mindenhol maga körül, s a tükrökben egy torz arcot: ferde száj, bamba szemek. Elgyötört tekintetét látta visszaverődni a buszok oldalán, a vonatablakban. Miután átlépte az országhatárt, súlyos, rosszízű álomba mélyedt, amiből mintha csak egy alsóbb szintre, egy alsóbb valóságba ébredhetne. Egyetlenegyszer riadt csak fel az avas szagú kupéban: azon kapta magát, hogy kezét beszúrta a mellette ülő középkorú asszony hájpámái közé. Finom, meleg hajlék, lágy matéria. Mikor magához tért, a szemben ülő öregasszony hangosan eltüsszentette magát, ő pedig, mint egy jól nevelt kisdiák, kapásból rávágta: egészségére. Senki nem reagált, mintha csak befelé zengett volna a hangja, saját tompuló tudata felé. Egyszer pillantott csupán ki az ablakon, egy élénk kék színű helységnévtábla ötlött a szemébe, rajta egy nyakatekert településnév, ismerősen hangzott ugyan, régi népmesék hangulata ugrott be róla, de a következő pillanatra elfelejtette. Talán valamivel jobb idő volt itt, mint odaát: amikor átvágott a Südtiroler- platzon, hogy ott lesétáljon a Südbahnhofra vezető aluljáróba, zuhogott, ő pedig sosem hordott magával esernyőt. Kalapját is elhagyta, még évekkel korábban, valószínűleg a Volkstheaterben, ahol akkoriban élvezetes estéket töltött. Azóta sem vett új kalapot. Itt most nem esett, mégis, mintha komorabb és baljóslatúbb lenne az égbolt. Megszagolta a kezét; először a vonat fanyar dohszagát vélte érezni rajta, majd az avasságon áttört egy másik, sokkal áthatóbb szag. Petra szaga volt, már-már vadállati nőstényszag. Ahogy mélyen magába szívta a szagot, egy dallam idéződött fel benne. A Mikrokozmosz rendezőjének új filmje volt, ganajtúró bogarakról szólt, s valami lebilincselő, székhez szegező zenét komponáltak hozzá; Petra hívta meg, ő nem tudta volna kifizetni a jegyet. Petra kezdeményezett mindent, ő vonta a kezét is a lába közé. A vastag farmeren keresztül is átvette a szagot a keze, méghozzá nagyon is tartósan. Sajnos, miután a ganajtúró bogarak végeztek a trágyázással, nem volt tovább: őnála annyi pénz sem volt, hogy meghívja Petrát egy kávéra, vagy, hogy fizesse a taxit haza. Az meg kicsit égő lett volna, ha bliccelésre invitálja a villamosra ezt a nagy étvágyú, pazar csajt. Itt valahogy letompult minden. Az utcán senki, csak az egyik bérház előtt rakodtak valami koszos munkások, egy hatalmas szekrényt cipeltek - fogadni mert volna, hogy ez a szekrény nem fér be itt egyetlen lakásba sem, érthetetlennek tűnt az egész ceremónia. Mióta utoljára itt járt, talán csak a félig leázott plakátok szaporodtak meg a falakon, táblákon, oszlopokon. Tátott szájú öltönyös férfiakat ábrázoltak, a legtöbbjük ugyanazt: ő lehetett a polgármester, homályosan rémlett neki ez az arc. Legalább hetvenöt lehetett már az öreg, de nem kizárt, hogy nyolcvannál is
