Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Csanda Gábor: Tárgyalás után (beszélgetés Monoszlóy Dezsővel)
16 Csanda Gábor franciaországi költői fesztiválra. Úgy volt tehát, hogy megyek arra a költői fesztiválra Illyés Gyula rendkívül meleg ajánlásával, de én rájöttem, hogy olyan egyszerűen mégse mehetek innen. Az nem létezik. Hanem írtam Garának egy levelet, hogy hívják meg Novomeskýt is, mert hiszen ő jóban van az ottani francia vezető kommunista írókkal, s akkor Gara László teljesen gorombán visszaírt, hogy fütyül arra, ki kivel van jóban, én csak téged hívlak meg, slussz. Nem is engedtek ki, természetesen. Pedig gondoltam, hogy talán egy szlovákkal meg egy csehvel ki tudok utazni... Még emlékszem, hogy volt az Irodalmi Szemlében egy lelkes gépírónő, aki úgy örült az ilyeneknek... Sára asszony.-Ez a meghívás tehát akkor történt, amikor már az Irodalmi Szemlében dolgoztál. Még térjünk vissza a rádióba, ahol te voltál az egyszemélyes magyar adás...- Igen. A letartóztatásom pillanatáig az voltam. Akkor már beépítették hozzám azt az agent provocateurt, hogy is hívták, később Kanadába emigrált... Abszolút rendőrspicli volt feleségestül. Úgy dolgoztak, hogy a nő beült egy rendőrségi autóba, fölkereste Tamási Áront meg anyámat, írjon ajánlóleveleket, anyám pedig az összes püspöki karhoz, Vatikánba, mindenhova megcímezte a leveleket. S ezekkel ez a besúgó beállít hozzánk a Hviezdoslav téri lakásba, hogy itt vannak ezek a dokumentumok, maradhat-e az anyag nálam egy napig.-A milliomos haláláúa« megírtad: fiók, újságtartó...- Igen. S most ezt képzeld el, ezt a jelenetet, hogy milyen lélekjelenléttel rendelkezhetett Éva: tíz pisztolyos beállít hozzánk, álljunk a falhoz, és Évának eszébe jutott, hogy ott vannak a fiókban az iratok. Az asztal mellett pedig volt egy újságtartó, benne öreg újságokkal. És dacára annak, hogy a falhoz kellett állnunk, és a fürdőszobában is kutattak, ő az újságok közé bedugta ezeket. És nem találták meg. Mindent megtaláltak nálunk, csak ezeket a papírokat nem... Ez rettenetes nagy előny volt. Mert amikor már bevittek, félholtra vertek, miután nem tudták az eredeti iratokat bemutatni, akkor rájöttem, hogy a mellém beépített ügynök rádiós kollégám volt a besúgó. És akkor én már csak erről az emberről beszéltem. Csakhogy őróla nem akartak semmit se hallani. Mondtam: igen, ő volt az, aki rá akart bennünket venni, hogy meneküljünk, de mi az utolsó pillanatban meggondoltuk magunkat. De hát ezt nem akarták hallani. Az itteni vérbíróság előtt is, mert az nem népbíróság volt, mert ott csak felmentés volt vagy halálos ítélet, ezt mondtam, de ott se akartak róla hallani. Kértem, hogy idézzék be tanúnak, de hát olyan nincs, mintha nem is létezett volna.- Ez az illető mit csinált a rádióban?- A helyettesem volt. Mindenütt a helyettesem volt.- A letartóztatásod a valóságban is úgy folytatódott, ahogy a regényedben leírtad? Tehát felforgatták a lakást, bevittek fél óra megbeszélésre valamit még tisztázni, és már nem kerültél haza...
