Irodalmi Szemle, 2012

2012/6 - IRODALMI SZEMLE - Liszka József: Monománapló (napló)

28

Liszka József

ezt állítja követendő példának, mércének („Gondolatom sem száll falu határán túl”), ezért konzervatív, visszahúzó. Ennél még a gazember, s akasztófán végzett, kincsekre áhítozó fiú példája is jobb, aki valami többet akart, mint amit „faluja határán belül” elérhetett. Máskülönben Petőfi valóban nagymestere a nyelvnek (meccsoda felismerés!), az érzékletes költői képek megalkotásának. Csak egy strófa példaként:

„Egyszer borozgatott fényes jókedvébe’,

Elfogták, s bevitték tömlöc-sötétségbe.

Nedves tömlöc-falról sok víz csorga rája,

Kivitték száradni az akasztófára.”

A másik vers, a kisfia megszületése feletti örömében íródott. Itt meg a mértéktelen önhittsége, egoizmusa bújik ki a sorok közül:

„Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,

Én a sorbul kiöregedem,

Iparkodni fogsz túltenni rajtam,

Vagy betöltőd legalább helyem?

Vajha egykor ekkép szólanának,

Nem búsulva sírom szélinél:

Meghalt! de nincs kára a hazának,

Nincs, mert lelke a fiában él.”

Itt is magával van elfoglalva, azért örül fia születésének, mert az ő saját lelke majd „fiában él tovább”. Pontosan ríme! ez a mentalitás arra a naplófeljegyzésére, melyet az Aggteleki barlang meglátogatása során vetett papírra. Miután, tudniillik felírta a nevét a barlang falára, megkérdezte kísérőjét: el lehet-e azt olvasni? Az meg rezzenéstelen arccal felolvasta, hogy: Petőfi. Nem borult le előtte, nem csókolt neki kezet, nem vitte ki a vállán a barlangból, egyszóval: fel sem ismerte. Ezen koszorús költőnk rettenetesen felháborodott. Ha kedvem lenne hozzá, elő is keresném, hogy pontosan idézzem, de a lényeg, emlékeim szerint, ez.

Szóval úgy vagyok Petőfivel, hogy őt magát parafrazáljam: csodálom, ámde nem szeretem.

2011. 7. 11. (Keszegfalva)

A týždeň-ben olvasok egy terjedelmes interjút Tóbiás Szidivel. Rokonszenves jelenség; nekem imponál az a háromnyelvüség is, amit képvisel. Közben magyarnak vallja magát, de szlovák iskolákba járt (leszámítva egy rövidebb budapesti részképzést), a szlovák és a magyar - s nyilván még a cseh - szépirodalmat egyaránt olvasta, olvassa. Férje szlovák, tehát a gyereke is szlovák iskolába jár (vajon tudhat-e magyarul?). Munkásságával, legalábbis ami legutóbbi lemezeiből lejön, a két (három) nép közeledését szolgálja. Ha mi viszont a magyar kultúrát, a magyar létet