Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 5. - Álmok és látomások (naplóesszé)
Kitágult nap 5. 23 Ebben a másik álomvalóságban vadászni indultam, pontosan oda, ahová egyébként is gyakran kijártam: szelíd, dombhajlatok körbefogta völgy, melynek nyugati szegélyét akácerdő zárja. Van ott egy magasles, amelyről beláthatok a Cserehát hozzánk eső lankái, a nyugodt szálerdők, s a közéjük ékelődő szántók, rétek hullámokat vető foltjai... Nos, álmomban e magasles felé igyekeztem a búzatarlón, amikor váratlanul, szinte a semmiből támadottan, megjelent előttem egy keringő kutyafalka - kerengő dervisek?! -, mindenféle színű és fajtájú ebek, kicsik és nagyok, és száguldva-ke- ringve űzték egymást. Amikor felkapaszkodtam a magaslesre, láttam - mit láttam: bámultam!!! -, ahogy a búzatarlón folytatódik a vad hajsza. Némán, zajtalanul. Ekkor megtöltöttem a sörétes puskát, s amikor a falka a les alá ért, két ebet kilőttem a csapatból. Hanem amikor a kilőtt állatok - s itt önmagát haladja meg a látomás, vagy az álom - felbukfenceztek, hirtelen fölmagasodtak, emberformát öltöttek, és hosszú, koromfekete tógaszerü ruhájuk meglebbent a szélben, arcuk hófehéren világított a csuklya alatt, szemük helyén két fekete üreg, s libegve a búzatarló felett, elindultak felém, s egyre emelkedve közeledtek a magasleshez... Ahogy a falkából újabb ebeket terítettem le, ez az „átváltozás” folyamatosan megismétlődött! Nemsokára nyolc-tíz ilyen éjfekete kísértetalak úszott felém a levegőben, s úgy tűnt fel előttem, mintha valamit kérdezni szeretnének, de mire szándékuk eljutott volna a cselekvésig, hirtelen semmivé foszlottak az alkonyaiban... Merthogy folyamatosan alkonyat volt a táj felett... Ezt követően a távolból is eltűnt a vadul keringő kutyafalka, ugyanolyan titokzatos gyorsasággal, ahogy korábban előttem megjelent. Ebben a különös álomban elsősorban az volt az érdekes, hogy minden részletére pontosan emlékeztem; másodjára, hogy olyan anyagszerű valóságként éltem meg, mint bármelyik hétköznapi eseményt. De mégis: hogy történhet meg bennem és velem valami, ami nem történt meg?! Pár nappal az álmom után jártam azon a valós tájon. A tél a magaslest egy kicsit megrongálta, de áll, s az akácerdő tele van élettel: készülődik a virágzásra. E döbbenetes álom megélését követően hosszú időre „visszaállt” a kétirányú zuhanás kellemes állapota. Hanem - mert ekkor már ismét naplót Írtam, így naprakész az időpont -, 2010. április 11-re virradóra megint álmot láttam. S ez nem volt akármilyen álom, mert az Istennel álmodtam. Azzal az Istennel, akinek évtizedeken át kérdéseket tettem fel, s aki kérdéseimre mindmostanáig nem válaszolt. Az álmomban megjelenő Isten egy végtelen pusztaság közepén ült, anyaszült meztelenül, borzasán, borotválatlanul, mellkasán fekete szőrpamacsokat borzolt a szél. Nagyon nyomorultnak, magányosnak és nagyon szenvedőnek láttam. És nem volt fölötte ég, és hiányoztak a vizek is. A végtelen pusztaság homokját, elszáradt
