Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Szalay Zoltán: Nem véletlen találkozások (N. Tóth Anikó: A varietas öröme)
66 Szalay Zoltán vagy milyen öngyilkossági módszerekről szoktak Bohumil Hraballal csevegni. Az Ipolyság-téma a magyar—argentin—kanadai prózaíróval, Pablo Urbányival folytatódik, aki a kisebbségi/emigránsi lét egy teljesen más aspektusával szembesít bennünket. Urbányi, a Silver című „majomregény” vagy a Naplemente szimptóma című „eutanáziaregény” szerzője a gyökeres ellentéte Hunčíknak éles társadalomkritikájával, keserűségével: „manapság az irodalom egy kicsit szétfolyik” (47.) - jegyzi meg. Finom továbbszövése a „minikánonnak” egy másik kisebbségiség képviselője, Závada Pál besorolása - N. Tóth Anikó mintha kissé „óvatosabb” lenne itt, több a sablonkérdés, ezek azonban talán valamennyire elkerülhetetlenek (kik a mesterei, mik a teljesületlen írói vágyai, mit jelentenek a díjak). A beszélgetés azonban Zá- vadával is érint különösen izgalmas területeket, hogy csak egyet említsünk: a női írás helyzete a magyar irodalomban a Milota keletkezése idején és ma. A Németh Zoltánnal készült interjú némileg megbontja az eddigi sort: itt inkább a szakmaiság felé terelődik a beszéd, ám az örök provokátor Németh Zoltán - portréfotója hátterében jellemzően Virginie Despentes Dugj meg! című kötete a könyvespolcon - igazán szórakoztatóan beszél a kritikaírás műhelytitkairól is. Megismerhetjük a Penge című kritikai rovat indulásának történetét^ beavatást nyerünk a helyenként kifejezetten humoros - máskor kiábránditó - kritikus-szerző konfliktusokba. Németh Zoltán kifejti, szerinte aligha lehet jó költő, aki nem foglalkozik az elméleti háttérrel, s bár hozzá is közelebb áll a vers, a tanulmányok, N. Tóth Anikó szavaival, „kiegészítő terepmunkák”. Érdekes, ahogy Németh saját, egyetemi jegyzetként megjelent irodalomtörténetét hasonlítja össze Grendel Lajos, az interjú készültekor kötetben még nem olvasható irodalomtörténetével, amelyről később, épp Németh tollából, kifejezetten éles kritika jelent meg a Kalligram folyóiratban (Németh Zoltán: Irodalomtörténet a határon. Kalligram, 2011. 3. szám). A Németh Zoltánéval nagyon is rokon szemléletmód jelenik meg a Polgár Anikóval készített, kissé körülményeskedő című (A mitikus monumentalitás ironikus mintázatai) interjúban. Polgár Anikó mondataiból elsősorban következetes szigor érződik, egy átfogó kritikai látásmód kifejeződéseként: nem kertel, amikor irodalmi debütálásáról nyilatkozik a Kapufa a Parnasszuson című antológiában: „A Kapufa a Parnasszuson című antológia egy teljes melléfogás, elsősorban a szerkesztő elvei és a kiadó hozzáállása miatt, és sajnálatos, hogy ezt az irodalmi süllyesztőben eltemetésre váró könyvet még azóta is emlegetik, sőt van, ahol tanítják is (ez különösen felháborít!)” (139.). Hasonlóképpen nyilatkozik a Szőrös Kő című lapról („Nincsenek jó emlékeim a Szőrös Kőről, és nem szeretek ezen nosztalgiázni” - 140.), de nem fukarkodik a kritikával saját első, Madách-nívódíjas verseskötete kapcsán sem („...az első verseskötetem azonban szerkezetileg nagyon heterogénre sikerült” - 141.). Izgalmas adalékokat kapunk Polgár Anikó legutóbbi verseskötet, a Régésznő körömcipőben forrásairól, a hús-vér régésznőktől Szent Hil- degárdig. A személyes mélységekbe azonban a Polgár Anikó-interjú nem merül alá. Annál inkább a következő beszélgetés, a Nem véletlen találkozások a szövegten-
