Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Vilcsek Béla: Az éber álomtól a megtestesült szóig (tanulmány Varga Imréről)
60 Vilcsek Béla vers világánál járunk, a csendes ülésnél, a zazennél, a meditációnál: „A meditáció - folytatódik a vallomás - akkor érik be, amikor nem történik semmi. Nincsenek már élményeid. A meditációt megelőző összeszedettség még részben akarati, de a meditáció már a teremtés ajándéka. A megnyugvás egyik jele lehet az, hogy elalszom, a másik pedig, hogy a tudattalan tartalmai fölszabadulnak, és elárasztják a figyelmem terét. Mindkettő megeshet. A keleti dhjána vagy zen, amit a keresztény hívő kon- templáció névvel gyakorol, azt jelenti, hogy elengedjük a gondolatainkat, belső képeinket, érzelmeinket meg a testi érzeteket is. Ezt akarni nem lehet, mert az akarat akadályoz. De ha nem akarod, hogyan csináld? Ezért minden róla való beszédnél értékesebb, ha végzed. Ne higgyél benne, de ne is kételkedj, amíg nem tapasztaltad meg. Ne félj tőle, ne reménykedj, maradjál jelen. Ez a »legyen meg a te akaratod!« Sőt túl ezen. Már nincs te, és nincs én. Egyek vagyunk. Az üres tér van, ami minden létező alapja. A csend. Amiből most a szavaim jönnek, amik körülveszik a szót, és amibe visszatérnek. Tehát a napi gyakorlás. Nekem legkevesebb egy órányi. Ahogy felébredek, ez az első, a testi tisztálkodás után a tudaté, a léleké.” Ez pontosan az ez idáig utolsó, kizárólag új verseket tartalmazó kötet (Agram Irev lelki mozija, 2006) anagrammatikus alteregójának vershelyzete. így kezdődik: „Agram úr már évek óta állhatatosan. Próbálkozik. / Minden ébredés után összeszedegetve / álom szétszabdalta diribdarabjait - / ruhásszekrénye gönceiből, állatokból, / nevetésből, vörös szekérútból, hajóroncsokból, / gazdátlan mozdulatokból összerakja magát- / ülőpámáján gyakorolván. Az ember-miszlikből / így áll össze reggelenként az a név nélküli én, / aki álom-terheit lerakva kezdheti napját. Neki minden / éppen olyan. Befogadja. Átkap rajta akadálytalan / szavak nélkül az étel, a látvány s rendre a tárgyak, / évszakok sora is. Átéli, hogy ő valójában üres tér, / minden lehetségesnek élő foglalatja, / s ezért minden látható és elgondolhatatlan is / belőle árad. Valóságos varázs-iszák. / S hogy ő úgy van, hogy valójában nincsen. / Egy múlékony személyben ő az időtlen tiszta tudat. / Időleges szállása, úgymond, a nem-keletkezettnek. / S már napközben is mint képernyőt, a tudat terét / figyel- geti, a rajta megjelenő képeket mintha idegenét, / és mégis valahogy sajátjaként.” Ennél pontosabb összefoglalása és jellemzése nem lehetséges Varga Imre költői léthelyzetének, a Varga Imre-vers „meditációs” létrejöttének. Varga Imre költészete valóban a tudat, a lélek tisztálkodása. A meditáció, az üres tér, a csend költészete. A tudattalan tartalmak fölszabadításáé, a belső érzelmek, gondolatok, képek elengedéséé. A jelen maradás költészete. Az elmondottak alapján az is egyértelműnek látszik, hogy ennek a költészetnek a jelentése és jelentősége, a szerző szándéka szerint mindenképpen, messze túlmutat önmagán. Legalább annyira hit, erkölcs, filozófia, pszichológia kérdése is, mint amennyire az irodalomé. Igazolja ezt a feltételezést az érintettnek egy másik kivételes alkalommal, 1997 októberében Erdélyi Erzsébetnek és Nobel Ivánnak adott nyilatkozata, amelyben azt állítja, „nincs annál szánalmasabb, ha valaki csak költő akar lenni, csak a formát, csak a mesterségét akarja vinni. A forma nagyon
