Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Vilcsek Béla: Az éber álomtól a megtestesült szóig (tanulmány Varga Imréről)
Az éber álomtól a megtestesült szóig 61 fontos hordozó, de a belső tartalmat, a belső mértéktelenséget is föl kell villantania, különben a vers nyűggé válik mind az író, mind az olvasó számára. A hit és a hitelesség etikai kérdés. Sőt: életünkre menő! Persze vállalni kell az ellentmondásainkat is, hiszen minden, ami él: ellentmondás. Szükségünk is van rájuk, s ha köztük kellő feszültség van, megtermékenyülhet a költészet is. Fel kell készülnünk arra is, hogy naponta új emberként találjon meg minket az idő. A látszólagos tudásunk bizonytalan, tudatlanság; a biztos az, hogy mindig újat kell kezdenünk, és ez élő és megelevenítő, lelkes legyen.” Varga Imre irodalmi szövegeiben a zen-buddhizmus mellett rendre felbukkan a freudi tudatos és tudattalan én megkülönböztetésére, valamint egy bizonyos hétfőnkénti Jung-tanfolyamon való rendszeres részvételre való utalás. Ajungi kollektív tudattalan gondolata ebben a nyilatkozatában is felmerül: „...vannak a lelkűnknek is égtájai. Jung nyomán ezt négy értelmi képességre szoktuk osztani: a racionalitással szemben az érzelem, az intuícióval szemben pedig a megtapasztalás, a gyakorlati ész áll. A nyugati ember kitűnően él a racionalitással és a tapasztalattal. Az amerikai üzletembernek a praktikum életeleme, ugyanakkor az intuíció és az érzelmi élete szegény marad. Gyakran egy intelligens ember érzelmi élete is botrányosan szegényes. Érzelmei ellenére okos. Mivel a négy égtáj egybetartozik, azt hiszem, hogy a nyugati embernek is be kell ismernie, hogy nemcsak észak és nyugat létezik, de velük szemben kelet is, meg dél is. Meg lehet közelíteni ezt a kérdést metafizikai úton is. A Bhagavad-Gitában van egy - számomra nagyon érvényes - mondat. Amikor a világ elsötétül, kihal belőle a lélek, akkor megjelenek én, mondja Krisna, az isteni megtestesülés, így tanítva Ardzsu- nát. Amikor túlságosan anyagelvűvé válik a világ, rögvest megjelenik a lelkiség, az ezotéria, ez mindig is így volt és így is lesz, mert az élet éltetője az ellentétesség. Weöres Sándor ezt úgy fogalmazta meg, hogy amikor a pokol mélyére érsz, a legmélyébe térj, mert az már a menny. Az életközépi fordulattal átfordul az életünk s vele a világé. Nem tanácsos képességeinket más képességek ellenében kiművelni. A teljes ember minden esetben komoly kihívás, ezt a bankok, a praktikum világa nem tudja lefedni, vagy legföljebb időlegesen csupán. Aztán előtör az az emberi igény, hogy meglegyen mindenfelé a tájékozódás. A teljes tér. A belső szabadság.” A végső ponthoz érkeztünk. Nem számít itt már a kisebbségi létezés hányattatása vagy a hontalanság érzete, nem számít a Szép versek-bc\\ megjelenés vagy az annak elmaradása miatt érzett keserűség, nem számit semmilyen más hétköznapi nyűg vagy hívság! A jelen maradás egyedüli értelme és lényege ennek a belső szabadságnak a megteremtése. S ami költő számára még ennél is fontosabb: a belső szabadság kellő formába öntése, érvényes költői megszólaltatása, egyik jellegadó ciklusának címével mondva: „a szó megtestesülése”. Varga Imre költészetének viszonylagos visszhangtalansága nyilvánvalóan azzal is magyarázható, hogy az a hagyományos kritikusi vagy irodalomtudósi eszköztárral nehezen megközelíthető. Ha igaz az, hogy számára a költészet legalább annyira hit, erkölcs, filozófia és pszichológia, mint irodalom, akkor ez az állítás kői-
