Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Kulcsár Ferenc: Isten építőkockái (esszék)
KULCSÁR FERENC Isten építőkockái Az örök írnok Megérdemelné a békés halált, aki az éjszakában íróasztala fölé hajolva ír, mondja Pilinszky János. Mint embrió az anyaméhben, meggörbült háttal, leragadt pupillával naponta s bizonyára már a sírig ezt teszem én is, az „örök írnok”: dolgozószobám barokk asztali lámpája előtt „gyakorolva a szentenciát”, tudniillik azt, hogy az Út, amelyen az Ember jár, nem egyéb, mint a Lét, s ez a Lét maga az Ember. Az az Ember, mely törékeny drámáját haláláig cipeli és írja, nem tudva, irgalom vagy részvét lesz-e a része, amikor mindez véget ér. Az az Ember, aki éppen az összeomlás drága szavait nem ismeri, amikor majd félig írt mondata lezárja virrasztását. Mondják, a dolgok tengere, mely körülfog bennünket, építi és egyben meg is határozza létünket. íróasztalom bal oldalán egy remekmívű szent állat, a fejét magabírón felemelő egypúpú teve óv attól, hogy lelkem ne a sivatag pusztaságában tévelyegjen, és a szívem ne „a semmi ágán üljön dideregve”; mellette egy ódon Twist Oliver-órán ólomkatona strázsál: az amerikai nemzeti felszabadító háború harcosa, aki életét adta a világ első, mindmáig legcizelláltabb alkotmányáért. Jobbra tőlem a szívet, a lelket és az értelmet megtestesítő háromágú antik gyertyatartónak és Beethoven fenséges-zord szobrának társaságában különleges, kézzel faragott kereszt emelkedik a mintegy méternyi magas kaktusz árnyékában - hirdetve a „feltámadás szomorúságát”, s egyben erejét. A kaktuszvirág földjébe szúrt zászlót pedig a nyitott ablakon át ki-be surranó élet és halál fuvallata lebbenti meg olykor. Behemót íróasztalomon egész bolygónk elfér: a nagyvárosoktól fényes és nagyvárosoktól véres, kékre vert, átvilágított glóbusz, melyet főleg az ántivilágban gyakran forgattam, levegőre vágyva, éppen ezért versben is megörökítve, még az 1980-as években: „Magamra maradtam, istenem, virrasztók a glóbusszal ma éjjel! Didergőn nézek a szobámban széjjel. Megpörgetem a kékre vert glóbuszt, lázasan mormolok hókuszpókuszt, és remegni kezd fáradt kezem, és szédülni kezd fáradt fejem: betántorgok a hálószobába, Európából forró Afrikába,
