Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Tőzsér Árpád: Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén (naplórészletek)
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén 19 a barátjának.) S erről az jut eszembe, hogy Madame Chauchat is röntgenképet ad emlékbe Hans Castorpnak, ellenőriznem kell hát, hogy mikor, hogyan, milyen körülmények között történt a dolog, s közben, mig a Varázshegyet keresem a könyvespolcaimon, mintegy mellékesen újraolvasom a vonatkozó József Attila verssorokat: „Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, / hadd lássunk át magunkon itt ez estén.” József Attila verse 1937-ben íródott, azaz a harmincas években a Varázshegy már Magyarországon is meglehetősen ismert lehetett. (1928- ban magyarul is megjelent.) Kérdés: ismerte vajon Krúdy is a nagy német regényt, s ha igen, nem onnan vette-e a „ szív-fotográfia” ötletét? Elvben vehette, hisz az ő könyve csak 1933-ban jelent meg. Onnan vette, nem onnan vette? Olyan kérdés ez, amelyre nem találok a könyveimben választ. Hiába olvasom valamennyit egyszerre, s hátulról előre vagy akár lóugrásban. Január 21. A Rezeda Kázmérban rengeteg a felejthetetlen rész, de az egyik legmeghökkentőbb s így legemlékezetesebb talán az a jelenet, amelyben a „beteges úriember” észrevétlenül helyet cserél Rezedával. Olvassuk, olvassuk a történetet, s egyszer csak rájövünk, hogy Rezeda tulajdonképpen azonos azzal a „beteges úriemberrel”, akiről közben harmadik személyben rettentően érdekes dolgokat mond, csak ez az azonosság valahogy az idő két síkjában, a szimultán történő jelenben és jövőben valósul meg. S ilyen időcsavar az is, amikor Júlia, a szent asszony, azzal jön ki a jósnőtől, hogy állapotos, s születendő gyermekének Kázmér lesz a neve, de csak azután fekszik le Rezedával, s esik tőle talán valóban teherbe. - A mi Grendelünknek volt kitől tanulnia az onirista tréfákat. Január 24. Az éjszaka egy komplett Bunuel-filmet álmodtam. A Mihály-kapu utcában, a volt Madách Könyvkiadó egykori épülete előtt egy rozoga ágy állt, benne a Tatran Kiadónak - a Madách-épület főbérlőjének - a portásnője (egyébként egy galamblelkü néni) ült hatalmas géppisztollyal a kezében, állig felfegyverkezve, piszkos dunyha alatt, s fölötte egy óra ingája lengett. Az ágy elé nagy, fekete hal volt fogva, s hörögve próbálta húzni a furcsa csónakot. A zöldre festett emeletes épület ablakából meztelen cigánykölykök ugráltak az utcára, talpuk nagyokat csattant a kövön. Zavaros álom volt, meg kell hagyni, az elemek kapcsolódása is zavaros volt, nem ilyen logikus, mint ahogy én itt elmondom. Nem az elmondás grammatikája, hanem valamiféle nyomott rejtély és fenyegetettség fogta őket össze. De hát létezik- e nem zavaros álom? Alvás közben, mondja Schopenhauer, „az akarat csak saját eredeti és jellegzetes természete szerint működik, kívülről meg nem zavarva, anélkül, hogy erejéből levonna valamit az agy működése”. S ez annyit jelent, hogy álmainkat nem az agyunk, hanem a szervezetünk, a fiziológiai folyamataink, a testi kondíciónk, egyszóval az egzisztenciánk szervezi, irányítja. S ez a vegetatív lét, ez az „eredeti állapot” (Burdach) az anyaga tulajdonképpen a költészetnek is, ezért álomszerű kicsit
