Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - Olvasó - Csehy Zoltán: Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit (tanulmány Janus Pannoniusról)
86 Csehy Zoltán Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne, Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein. S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd! Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?”3 A költemény valósággal hemzseg a mitológiai utalásoktól: az expozícióban a költő mitikus tájakat idéz meg (a Heszperiszek aranyalmáit Hercules munkáiból, Alkinoosz kertjét az Odüsszeából, az Elysium mezőit a túlvilággal kapcsolatos mitikus képzetekből — ez a fordításban „boldog szigetekként” jelenik meg), utána tér rá a pannóniai tragikus előszelű „csodára”, melybe végül konklúzióként belelátja Phyllis és Démophoón gyötrelmes szerelmi allegóriáját. Phyllis trák királylány volt, akibe beleszeretett az athéni Démophoón (az ő nevét a műfordító Weöres Sándor a Tavasz szóval helyettesítette), aki esküje ellenére cserbenhagyta Phyllist. A lány bánatában mandulafává változott. A támadó hangvételű epigramma (invektíva) gyakran elválaszthatatlan a szatirikus éltől. Ilyen például a híres Kigúnyolja Galeotto zarándoklatát'. Galeotto Marzio Janus ferrarai tanulótársa volt, akit elragadott a babonás vallásosság heve és csatlakozott a zarándokokhoz. Janus itt fogalmazza meg híres szentenciáját, miszerint egy humanista nem lehet egyszerre jó költő és bigott katolikus. A latin szövegben használt „relli- giosus” szót azonban egy antik („pogány”) szerzőtől, Aulus Gelliustól veszi át, s már ez is utal annak a tankönyveinkben máig szereplő marxista nézetnek az elhibázottságára, miszerint Janus Panonius egyházellenes vagy vallásellenes nézeteknek is hangot adott volna. Mindössze arról van szó, hogy a költő nem hagyhatja el a Parnasszust a szerény lelki haszonnal járó, teátrális római zarándoklat kedvéért. Janus Pannonius az erotikus, illetve pajzán epigrammát is művelte, elsősorban Martialis és Antonio Beccadelli nyomán. A szókimondó vaskosságok jelenlétét az igazolta, hogy a korabeli humanisták jelentős része antik Vergilius-életrajzok alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ókor egyik legelvetemültebben pornográfnak ható, Priapea című versgyűjteményét maga a legnagyobbnak tartott latin költő, Vergilius írta fiatal korában, mintegy költői előgyakorlatokként. Ez a hatalmas pénisszel ábrázolt termékenységisten, Priapus kultuszát parodizálva dicsőítő versciklus magyar kontextusban máig „botrányosnak” tűnhet, ám az antik irodalom humorfelfogásába és vallás- történeti rendszerébe szervesen illeszkedik. Egyes költemények ironikus-játékos kétértelműségeikkel hatnak. A legtöbb pajzán vers a klasszikus antik hagyományt hozza játékba a paródia eszközeivel, épp ezért ettől a háttértől megfosztva a felületes olvasó előtt pusztán pornográf szövegtestekké csupaszodnak. A Súlyos és kellemetlen kérdés például mindemellett az iskolai retorikai előgyakorlatok paródiája is. Már maga a feltett szónoki kérdés is paródia, de a vers akkor tárai ki igazán, ha Platón Lakoma című művének egyik betétmeséjével (190a— 193d) olvassuk egybe, mely szerint az ember kezdetben androgün volt, majd a kétnemű lényt Zeusz részeire vágta, s az elszakított részek megmagyarázhatatlan vonzalma szüli magát a szerelmet:
