Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - Olvasó - Csehy Zoltán: Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit (tanulmány Janus Pannoniusról)
Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit 87 „Mórt áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?- ennek a jámbor nép így magyarázza okát: akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket gyúrta agyagból, még egyféle járt a keze. Nem formált testrészt, amitől szétválik a két nem, s mellyel az emberi faj újrateremti magát. Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá, más-másfélékké tette az embereket. Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított, s tette a másik lény lába közé e csomót. Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát, és e csomó folyton visszakivánja helyét.” (Csorba Győző fordítása) Janus Pannonius természetesen a dicsőítő epigrammát (Mátyás királyról, tanáráról, Guarino da Veronáról vagy Vitéz Jánosról kisciklusokat is írt) vagy például az epitá- fiumot is kiválóan művelte (Guarino sírfelirata', Alfonz, nápolyi király sírfelirata; II. Pius pápa epitáfiuma stb.). Janus Pannonius, az elégiaköltő Janus elégiáinak fő mestere Ovidius volt. Az iskolai tananyag központi szövege a Búcsú Váradtól címen ismert - általában elégiának tartott - költemény. A címet Hegedűs István, a vers második magyar fordítója adta (az első fordítást 1878-ban készítette el Márki Sándor Váradot elhagyván búcsút vesz a szent királyoktól címmel). A költemény eredeti latin címe Boda Miklós szerint a következő lehetett: Joannes episcopus abiens valere jubet sanctos reges, Waradini, azaz: A távozó János püspök köszönti a szent királyokat Váradon. A vers címe mellett annak datálása (keltezése) és beszélője is bizonytalan, ráadásul „eredeti” gyanánt, korábbi fennmaradt szöveg híján, Beatus Rheanus 1518-as kiadását kezeljük. A datálás kérdéseinek ismertetésétől itt most eltekintek, a vershelyzet értelmezésének kettős lehetősége viszont különösen inspirativ lehet: a klasszikusan elfogadott és jól argumentált nézet szerint - ezt képviseli Huszti József óta a mai kutatók közül például Ritoókné Szalay Ágnes és Jankovits László - a vers azt a pillanatot örökíti meg, amikor Janus Pannonius elhagyni készül Vitéz János váradi püspök rezidenciáját, s búcsút int a kedves váradi Parnasszusnak. Boda Miklós vetette fel azt a lehetőséget, hogy a fenti címben szereplő János püspök fordulatot szerzői funkcióként értelmezték, és ezért a későbbiek során feleslegesnek vélvén elhagyták, holott szerinte nem Janus Pannoniusra vonatkozik, hanem Vitéz Jánosra, akit 1465-ben Mátyás esztergomi érsekké nevezett ki, s Janus Pannonius e versben tulajdonképpen az ő nevében búcsúzik a szeretett és kiépített püspöki székhelytől. Ebben az olvasatban a mű humanista szerepvers. A költeményt hét egységre tagoló refrén zárt struktúrákat különít cl: az első szakasz tél és tavasz kontrasztjára épül, illetve szimbolikus topográfiai betájolást nyújt. A Körös és a Duna jelképekké nőnek: az egyik az otthonosságé, a másik a ra
