Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - Olvasó - Csehy Zoltán: Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit (tanulmány Janus Pannoniusról)
Aki az ősi Dunához csalta a Helikon babérkoszorús szüzeit 83 kialakult a népnyelvi vagy népi humanizmus elmélete is, ám ez az elmélet teljességgel megalapozatlan, s épp a mozgalom lényegét kérdőjelezi meg. A humanizmus kultúrája elitkultúra, azaz egy virtuális szellemi köztársaság kultúrája, melynek polgárai tudásuk, szellemi teljesitményük révén nyerik cl helyüket. Már a latin nyelvűség is jelzi, hogy a humanizmus eszményítő korszak, afféle időutazásra csábító világ: az antik azaz a görög-latin - világ szellemi újraélesztésére törekszik, természetesen alapvetően keresztény szellemben. A humanizmus antiklerikális (egyházellenes) vagy ateista (istentagadó) beállítása tökéletes tévút: e marxista alapokon nyugvó beállítás, sajnos, mindmáig fel-felbukkan a szlovákiai magyar tankönyvekben. Az antik szerzőkultusz egyrészt az ókori kéziratok felkutatására, másolására irányul, így lesz a humanizmus a modem filológia megszületésének korszaka is, másrészt antik szerzők életpályamodelljeinek követésében nyilvánul meg. E téren kivált fontos a római klasszikus, Vergilius antik életrajzírók által ránk hagyományozott pályaképe, mert számos humanista, köztük Janus Pannonius is a róla kialakított életrajzi modell alapján kezdte el felépíteni saját költői pályáját. Ezt az önláttatási vagy énformálási eljárást, stratégiát illeti a nemzetközi szakirodalom a self-fashioning terminussal. A Vergilius-modell mellett kulcsszerepük van az iskolai retorikai gyakorlatoknak is, melyeket szónoki előgyakorlatoknak szokás nevezni, s melyeket antik vagy antik gyökerű szabály- és előírás-gyűjtemények alapján oktattak. Egy humanista költő születése Az egyetemes humanista költészet egyik legnagyobb alakja Janus Pannonius, azaz Csczmicei János. A Janus Pannonius név tipikusan a humanista énformálási stratégiákat tükrözi. A játékos újrakeresztelési rítust a költő versben meséli cl. „János volt a nevem, s Janus, ki e verseket írta! Megmondom, ha netán tudni kivánod okát. Nem buta gőgből hagytam cserben a régi nevem, nem! Tudna-e bárki különb s szebb nevet adni nekem? Ezt hittem magam is, s lásd, Janus lettem, amint a Múzsa magához emelt s megkoszorúzta fejem.” (Berczeli Anzelm Károly fordítása) Az epigramma Berczeli Anzelm Károly-féle magyar fordítása sajnos nem adja vissza magát a beavatási gesztust. Janus nem önszántából vetette el „keresztény” nevét, hanem a szőke Thalia kényszerítette erre, méghozzá úgy, hogy megmártotta a Múzsák költővé avató szent vizében, melyet Pegazus, a szárnyas ló fakasztott a Parnasszus lábánál. A forrás máig megvan, az irodalmi legendák szerint Byron derékig meg is mártózott benne. Az epigramma vélhetőleg Janus kötetének (egyik) nyitóverse lehetett. Épp ezért közlök egy filológiai értelemben pontosabb változatot: „Jánosnak hívtak: Janus van a címlapon immár, / nyájas versszerető, fólfedem én az okát: / ezt a nemes nevet én nem gőgből dobtam a sutba, / hisz ragyogóbb név tán nincs is a föld kerekén! / Engem a szőke Thalia keresztelt újra erővel, / múzsái forrásvíz mosta a homlokomat.” De kicsoda Ja-
