Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vilcsek Béla: A költői mesterség (esszé)
A költői mesterség 45 csodálattal szemlélte. Kivételes tehetségnek, a teremtés mozarti csodájának tartotta. Müvét utánozhatatlan, párja nincs remekműnek nevezte, és többek között amerikai egyetemi előadásain is népszerűsítette. Az ö példája - Keresztury Dezső, Nemes Nagy Ágnes és Vas István példájával kiegészülten - tanította meg „a szakmai erkölcsre, hogy az élet egy nagy vérzivatar, de attól még adatnak, évszámnak utána kell nézni, az észrevételnek ülnie, a hasonlatnak működnie kell, és épp a legőrültebb szövegnek kell legjobban bírnia a tüzetes szövegkritikát. Más szavakkal azt, hogy lélek ide, sugallat oda: a vers a tehetség bankügylete - minden azon múlik, hogy van-e szavainknak aranyfedezete... A többiek, a legcsodálatosabbak is, csak költők voltak, kollégák, mondom szemtelenül, kifoszthatok s kifosztandók.” Ennek a több évtizedes „nagy fosztogatásnak”, a világ lírájával való szenvedélyes és elmélyült viszonynak a termését Orbán Ottó élete végén egy önálló kötetben nyújtja át, melynek címe természetesen: A költészet hatalma. A kötet utolsó verse nem szólhat másról - mi másról is szólhatna? -, mint a mesterségről. Immáron a címe is az: A mesterségről Sokat beszélek a mesterségről. Egy szavam sincs a mesterségről. Ha a mesterségről beszélek, nem a mesterséget értem rajta. A mesterség kulcs a zárhoz. Kinyitom az ajtót, beomlik a szobába az ég. S határtalan világoskékjében, amilyennek az egyszer-élő látja, egy izgága madár csapong. A mesterség kit érdekel?
