Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vilcsek Béla: A költői mesterség (esszé)
44 Vilcsek Béla val, az alkotói tevékenység elemzését és természetének jellemzését választja. (Dolgozata 1939-ben A vers születése. Meditáció és vallomás címmel jelenik meg, a pécsi Pannónia kiadásában.) Weöres felfogásában, a közkeletű vélekedéssel ellentétben, a művészet (az alkotás) önmagában véve sem nem teremtés, sem nem anyaság. A művész valójában teremtő és szülő is egyben. Szabadon alkot, ám gátak között. Ezeket a gátakat alkata, a külső körülmények és az önként vállalt formai kötöttségek egyaránt és együttesen jelentik. A művészet szabad alkotás, melynek egyedüli célja, hogy a befogadóban különleges rezonanciát, gyönyörködést, szépségérzetet keltsen. A művészet: „szépséggé rögzített emberi megnyilvánulás”. Az alkotói folyamatnak négy, egymástól elválaszthatatlan mozzanata van: az ihlet, az élmény, a kialakulás és a kidolgozás. Az ihlet, minden ellenkező híreszteléssel szemben, egyszerűen „műalkotásra alkalmas kedélyállapot”, „különleges szellemi konstelláció”, „értelmi és idegi koncentráltság”. Nem több, és nem is kevesebb. Az élmény, az ihlettel ellentétben, elsősorban nem befelé, hanem kifelé irányul, s legyen bármily lehangoló is ez az olvasó számára, többnyire valamely korábbi irodalmi példához vagy olvasmányélményhez kapcsolódik. Műalkotás születéséhez az ihlet és az élmény ellentétes irányultságának összhangba kell kerülnie. Ugyanez a helyzet a másik két alkotási mozzanattal, a kialakulással és a kidolgozással. A kialakulás alapvetően ösztönös, öntudatlan tevékenység, s időben a legritkább esetben esik egybe az élmény mozzanatával. Egy vers formálódására nincsenek általános szabályok; a kiváltó élmény és a vers megszületése között akár évek is eltelhetnek. Míg a kialakulás főként passzív, egyszeiTe értelmi és érzelmi tevékenység, addig a kidolgozás csaknem kizárólagosan aktív és tudatos. Ez a megírás, a végső formába öntés, a rögzítés időszaka. Mikor a költő töröl, rövidít, a metrumot vagy a rímet csiszolja. Mai közkeletű kifejezéssel, amikor szöszöl, szöszmötöl a szöveggel. Ez az alkotói munka leginkább szakmai-mesterségbeli része. Csak a dilettáns vagy képzetlen költők gondolják, hogy az alkotásnak ez a fázisa megspórolható. Egyébként meg más szabály nincsen: „Minden a minőségen áll vagy bukik.” A minőséget pedig két alaptényező határozza meg: a képzelőerő és a mesterségbeli tudás. Van, aki hibátlanul versel, müve mégis menthetetlenül szürke marad. Van azonban, aki botladozva illeszti össze a verslábakat, mégis tagadhatatlanul művészi értéket teremt. Igaz: a legnagyobbaknál, a legkiválóbbaknál a két tényező, valamilyen rejtélyes oknál fogva, rendre összhangba kerül. Nem véletlen, hogy csaknem fél évszázaddal később Orbán Ottó bevallottan elsősorban Weöres Sándor-i inspirációra és a saját mühelygondjai megoldása érdekében, évtizedeken át, szinte kihívó eltökéltséggel fordul számára fontos költőkhöz és művekhez, hogy bizonyítsa, számára a legfontosabb: a mesterség hite és e hit vállalása. El is éri nemegyszer, annak rendje és módja szerint, a kritikusi számonkérés. A vád az, amit történetesen Weöres Sándor-díja átvételekor adott nyilatkozatában az élettől kapott jókora pofonnak nevez, hogy nem is tekinthető igazi költőnek, mert úgymond, csak Weörest utánozza. A Psyché szerzőjét, Orbán ezt egy percig sem tagadta, pályakezdésétől fogva
