Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vilcsek Béla: A költői mesterség (esszé)
42 Vilcsek Béla semmifajta taplószáraz okoskodást; hozzávetőleg ez a babitsi esszéhang, amelynek csúcspontja egy csodálatos purizmus: a keveseknek kijutó nagy egyszerűség. Bármit ki tud fejezni anélkül, hogy nyelvezetét kiforgatná tömörségéből. Úgy van: a szellem ellenőrző erőit minduntalan kéznél tartó Babits látszólag mégis egyszerűen közöl.” Tessék csak számba venni ennek a jellemrajznak a főbb fogalmait: líraiság és irónia, személyesség és gondolkodás, az okoskodás kizárása és az egyszerűségre törekvés! Máris előttünk állnak a költő-kritikus-esszéíró Kelemen Lajos kulcsfogalmai! Tegyük hozzá rögtön, hogy az ugyancsak kaposvári illetőségű, egy évszázadnyi életutat magáénak vallható költő és prózaíró, Takáts Gyula egy 1983-ban készült nagyon személyes beszélgetésben és versben meg azt beszéli el, hogy 1937- es sikerületlen első találkozásukat követően milyen emberi és alkotói küzdelmet kellett megvívnia magában Babits jelentőségének valódi megértéséhez. Ezt mondja Albert Zsuzsának adott interjújában: „Igen, Babits Mihály volt az a költő, akinek költészetét a magyar költők közül talán a legnehezebben értettem meg. Nem a gondolati, hanem a lelki vonatkozásaiban. Én rendkívül sokat küzdöttem érte, azért, hogy az enyém lehessen ez a mü. Lassan jöttem rá csak költészetének igazi mélységeire és egész magatartásának lényegére. Mondhatnám azt is, hogy a kardos Mihály arkangyallal kellett nekem verekedni, hogy meg tudjam közelíteni a költőt. Talán az is érdekes itt, hogy miközben ezt éveken át vívtam magammal, a jegyzeteim közé annak idején spontán egypár verssort beírtam. Ha megengedi, felolvasom: »Reszket a kezem / olyan szép a versed. / Örülök, mint gyerek, / hogy soraidra leltem. / Mesterem, ki soha / mesterem nem voltál / íme e sorokkal magadhoz / újra szólítottál, / s olvasom szavaid / meglelt tündöklését. / Fényükben verseid / zenéjét, szárnyuk ütését.« - Ezek a sorok azt jelentik, hogy valóban meg- és elragadott...” Ezt a személyes és alkotói belső érési vagy eszmélkedési folyamatot Takáts Gyula a Kaposváron rendezett centenáriumi ünnepségen elmondott beszédében a „Babits Mihállyal való viaskodásának” nevezi, s egy, ugyancsak 1983-ban készített nagy Babits-esszében (Az arkangyal. Babits keresése) a folyamat leírására és elemzésére is vállalkozik. A nagy költő előddel folytatott több évtizedes emberi és költői viaskodásának mintegy végső eredményeként, már eleve abból indul ki, hogy „a nagy költészet vetekszik a legmagasabb filozófiával, mert a tökéletességet kereső szavak itt már mintha helyükön fénylenének. A lényegről és szépről a nagy versben az Egész sugárzik. Az, amelyet mindig keresünk. A filozófusnak induló Babits ennek fölismerésével és állandó kutatásával lett és marad mindig nagyobb költő. Költészete állandó keresés. Élete utolsó szakaszáig lírája olyan versek sorozata, melyekkel - mert maga is harcolt velük — mindenkinek meg kell küzdeni. Ma már tudom, ezért éreztem ifjú fejjel mindig nagyon távolinak e verseit. Őszintén szólva már-már a lírából kiállónak”. Mint önkritikusan bevallja, életének ebben az időszakában hajlamos volt mindent könnyedén elutasítani a magyar és a világlírából, ami nem egyezett a saját élet- és világlátásával, s ami számára ekkor nem mást jelentett, mint „a gyakorlatilag megvalósított életfilozófiát és az életet lélegző verset”. Az ő sze
