Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vilcsek Béla: A költői mesterség (esszé)
A költői mesterség 41 Erről a megfoghatatlan vagy megfogalmazhatatlan tartományról pedig kik mások tudnának a legérvényesebben szólni, mint a leginkább érintettek: maguk a költők. Álljon itt néhány példa mindennek igazolásául. Időnként megdöbbentő kapcsolódásokkal, s közel sem a teljesség igényével. Mindenesetre újabb példájaként a magyar líra sokféleségének és gazdagságának. (Egyszer azért talán érdemes volna a magyar költészet történetét ilyen szakmai-mesterségbeli szempontból is áttekinteni, netán legalább egy-egy ilyen, alapvetően szakmai-mesterségbeli szempontot érvényesítő antológiát összeállítani.) „A művészet metafizikai ösztön megnyilatkozása, és transzcendens jelentőségű” - kezdi a 20. század elején írott, a modem művészet alapvetésének szánt Ha- láleszétikáját a költő-drámaíró-fílmesztéta Balázs Béla. Megítélése szerint semmi értelme természeti szép és művészeti szép megkülönböztetésének, amellyel az esztétikák évszázadokon át fáradoztak. A művészetnek nem a valóság szépségeivel kell versenyre kelnie. A művészet a szépséget éppen azáltal éri el, amit a művész felfedez a természetben, és azáltal, hogy azt művész fedezi fel. A műalkotás „nem egy élet a sok közül, hanem az életet ábrázolja”. Ez a magyarázata annak, hogy a művész akkor fordul alkotás szándékával az élet jelenségeihez, amikor azok számára „szimbolikus jelenésekként”, „álomszerű víziókként” jelennek meg: „mikor álommá lesz az élet, akkor lesz életté az álom”. A műalkotás létrejöttének ez az álomszerű életlátás vagy életszerű álomlátás a különleges pillanata: „A művészet az élet öntudata.” Egy évszázaddal később a tinnyei költő, Varga Imre a 2011-es Ünnepi Könyvhétre megjelentetett, egész addigi költői munkásságát összegező, Mielőtt kimondaná című kötetének legvégére két frissen keletkezett verset illeszt. Az egyik ezek közül egy haiku, mely 2010. január 8-i keltezésű. Almodnak a címe: „Se idő, de tér. / A mozgás magát éli. / Álmodnak engem.” A másik egy bravúros, hangzó adóniszi kólonokból álló tízsoros, mely ugyanezen év augusztusában, valószínűleg a kötet formába öntésének legvégső időszakában készült. Címe mi más is lehetne, mint Verseket alszom? így szól: „Hol a magasban, / hol meg a mélyben - / ezek csak álom- / képek a térben. / Verseket alszom, / s elhagynak ébren. / (Keresd meg őket! / írja barátom. // De hol a szó van, / ott a halálom.)” Halálesztétika és álomesztétika a vers megszületésének érdekében. Álommá lett élet és életté lett álom. Ez a lényeg. Költő számára mi más is lehetne ennél fontosabb?! A kaposvári illetőségű költő-kritikusnak, Kelemen Lajosnak 2008-ban Olvasó címmel jelentek meg összegyűjtött esszéi. Könyvének egyetlen írása az a nyitó esszé, mely nyilván nem véletlenül nem valamely kortársi vagy közel kortársi alkotóval foglalkozik, hanem olyan hajdan-volt alkotót idéz (meg), aki egyszerre akart és tudott kiváló költő, kritikus és szerkesztő is lenni. A címe: Babits mint író olvasó. S hogy mik az esszé szerzője szerint a Nyugat legendás költőjének-esszéí- rójának-szerkesztőjének a legfontosabb ismérvei? Például a következők: „Egyfelől a finom, érzékeny, sokárnyalatú líraiság, a formulázó mondatok iróniával történő lazítása, más oldalról a nyílt személyesség, a tág látókör, a gondolkodás, ami nem tűr
