Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vilcsek Béla: A költői mesterség (esszé)
VILCSEK BÉLA A költői mesterség A költő, ha valóban az, nem szólhat másról, mint a mesterségről. Élete a szakmája, szakmája az élete. Számára minden tény, adat, eset és esemény, érzés vagy benyomás mesterségbeli kérdés. Minden addig és annyiban érdekes a számára, amíg és ahogyan az művészi formába önthető. A költészet tétje: az élet, az életben maradás: maga a költészet. A kritikus-értelmező, ha valóban annak vallja magát, sem szólhat másról, mint e mesterség által költészetté formált és e költészet által megformált életről. A kritikus-értelmező élete, legyen bármily meglepő, szintén maga a költészet, a kritikusnak-értelmezőnek, hangozzék bármily hihetetlenül, hasonlóképpen a költészet az élete. Számára minden költői tény, adat, eset és esemény, érzés vagy benyomás ugyanúgy mindenekelőtt mesterségbeli kérdés. Minden addig és annyiban érdekes a számára, amíg és ahogyan az művészi formába önthető. Tudnunk kell azonban, hogy ami a költő számára végcél (a műalkotás létrehozása), az a kritikusértelmező számára kiindulópont (a műalkotás szellemi birtokba vételének kezdete). Kettejük azonos szellemiségű, de ellentétes irányú törekvése szerencsés esetben akkor találkozik, találkozhat és vezet, vezethet kölcsönösen eredményre, ha egy-egy kötet vagy életpálya kivételesen telített pillanatát sikerül költőileg és szakmailag egyaránt hiteles és érvényes módon megragadni, s nem kevésbé fontos szempont: az olvasót-befogadót sikerül hasonlóképpen költőileg és szakmailag egyaránt hiteles és érvényes alkotói tevékenységre késztetni, a sokat emlegetett esztétikai élményben, hogy ne mondjuk: esztétikai élvezetben részesíteni. Alkotó (alkotás), irodalmi mű(alkotás) és olvasó (olvasás) bonyolult viszony- rendszerét a (poszt)modern irodalomtudomány az elmúlt csaknem két évszázadban lényegében véve feltárta. Az irodalom vagy irodalmiság, a költő-mű-befogadó közötti kommunikációs vagy közlési, illetőleg hatás- vagy élményfolyamatnak minden lényeges elemét, szakaszát vagy jellemzőjét a lehetőségekhez és a felkészültségéhez mérten pontosan leírta, értelmezte és értékelte. Ezen időszak alatt olvashattunk számtalan költői vallomást, visszaemlékezést, önreflexiót is, melyeknek jellege a végletes szubjektivizmustól a költői alkotómunka misztifikálásán át egészen az önként és célzatosan vállalt deheroizálásig vagy demisztifíkálásig terjedt. S ugyanígy, sok és egymástól nagyon különböző olvasói vélekedéssel is találkozhattunk, melyek a költői szándék és életút minél alaposabb megértésének és megértetésének igényétől egészen annak a kérdésnek a felvetéséig terjedtek, vajon van-e egyáltalán értelme az irodalomról, a költői műről vagy munkálkodásról való bármilyen beszédnek; miért nem olvashat mindenki kedvére, úgy, ahogyan azt jókedve, hangulata vagy felkészültsége megengedi. Azért érdemes mindezeket a gondolatokat és tapasztalatokat idejekorán felvetni, mert külön-ktilön és együttesen is arra figyel
