Irodalmi Szemle, 2012

2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: Távol a szerelem (regényrészlet)

Távol h szerelem

9

másikra megszűnt az érdeklődése G. bácsi iránt. Igaz, akkor már G. bácsi súlyos beteg volt.

Pontosan senki nem mondta meg, hogy mi G. bácsi igazi betegsége, mert pontosan az orvosok sem tudták. Vagy eltökélten hangsúlyozták, hogy ez bélfertőzés vagy nyirokmirigy-gyulladás, vagy csak hímeztek-hámoztak, és nem mondtak semmit. „Gyere, elmegyünk G. bácsihoz”, de Zorrónak száz dolga volt éppen, „majd legközelebb”, és többé sosem ment el hozzá. Jutka egyszerűen nem szerette öt, és ő sem Jutkát, bár nem szólt róla egy rossz szót sem. Az utolsó szög Teri néni halála volt, néhány hónappal G. bácsi halála előtt. Arra mégis muszáj volt elmennie. Tél volt, nem sokkal karácsony után, rosszkedvű volt, összeveszett a sofőrrel, pedig nem volt igaza, és ő maga is tudta ezt. Ráadásul egy részeg ült melléje, és próbálkozott a maga nyelvén szólni hozzá, először magyarul, majd szlovákul. Végül elaludt, de Somorján mintha méh csípte volna meg, káromkodott, majd leszállt. A busz falusi járat volt, minden fűzfavesszőnél megállt.

Teri néni temetése nagyon szolid volt, egy testvér, négy öreg néne és egy ösz- szevissza járkáló bolond vett részt rajta. A bolondnak majd’ lefagyott a keze, a testvér meg sem várta a végét, az egyik öreg néne pedig nem hallott, és telekiabálta a temetőt. Úgy rossz ez, ahogy van. G. bácsi faarccal nézte végig a szertartást; csak a sírgödör bezárásánál bukkant fel egy könnycsepp a szemében. A hó is elkezdett esni. A sírgödör jó messze volt a ravatalozótól, bár a pap megpróbált rövidíteni. Először itt- ott szakadt fel a felhő, majd úgy rázúdult a hó a temetőre, hogy húsz-harminc méterre összeborultak a fák, mint egy téli festményen. A temetés végére viszont el is állt, mintha a természet búcsúzott volna el Teri mamától oly bőséges havazással, amilyen a szüntelen beszéde volt meg az örökös zsémbeskedése. A temetés végén odajött hozzá G. bácsi, vállára tette a kezét, és azt mondta:- Mondani akarok neked valamit. Vagy most jön ki belőlem, vagy sosem.- Jó - mondta. - Ha úgy gondolod, megvár az utolsó busz.

G. bácsi minden ötven méteren megállt, és jó erősen kifújta magát. Rudi azt hitte, hogy az utolsó lélegzetét veszi. De G. bácsi újra meg újra erőt vett magán. Már csak száz méter, már csak ötven... Lassan, lapulva szállt le az este, mint egy köröző sas, amely egyre alább ereszkedik, de az egér összeolvad a környékkel. Végre elérték a rácsos díszkaput, és a kapu mellett G. bácsi leroskadt a támla nélküli székre.- Menj be, fiam. Még egy öt percet pihenek.

Rudi nem szólt semmit, csak engedelmesen belépett a házba, és ott jó meleg fogadta őt. Hirtelen a mamát látta. A halála előtt jó fél évvel örökösen fázott, májusban be kellett fűteni a cserépkályhába, és attól kezdve október végéig lobogott a láng. Nyáron G. bácsi és Rudi kimenekültek az udvarra. Október végén csöndben halt meg, szinte nem is vették észre. A kályha mellett ült, mert megint fázott, ő és G. bácsi számtalanszor elmentek mellette. Most alszik. Este lett, és még mindig aludt. Rudin, bár nem tehetett róla, most újra végigfutott a hideg. De nemsokára megjelent Teri néni, és rögvest ég és föld ura lett G. bácsinál.

Rudi a hintaszékbe ült, ilyen egyre kevesebb volt a nagyvilágban. Nem is cső-