Irodalmi Szemle, 2012

2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: A háló (regényrészlet)

A háló

13- Ha nem ízlik, ne egyél.

Az asztalnál csönd lett, mint mindig, ha Erzsi bakot lőtt. Gyula bácsi csuklani kezdett, öt másodpercenként kiszabadult valami nesz a torkából, valami penetráns nyavalya, amit nem lehetett elállítani. A mama csak tűrte, csak tűrte... A hatodik vagy a hetedik alkalomig. Aztán odavetette: - Elhallgass, Gyula, mert megtéplek. - Gyula rákvörös lett, odavágta az abroszt, és kirohant az udvarra. A mama elsírta magát. Röviden, de velősen.

Károly pontosan öt perccel a temetés előtt érkezett meg a bús gesztenyefák közé, a temetői előudvarba, ahol a mama már elpróbálta az első ájulást. Mint egy idegen érkezett, és megállt Erika mellett. A mellbimbója magaslatában egy öklömnyi vérpiros rózsa világított, mintha még nem lett volna elég a botrányból. A pap gyorsan beszélt, és érthetetlenül. A leszögelt koporsóból, mi más, csak néma csönd szólt. Aztán a gyászhuszárok fölkapták a fölkapnivalót, de mivel hegynek kapaszkodtak fel, és jó messzire volt a sir, Rudi hallotta, hogy az egyik elkáromkodja magát: - Bassza meg a Jézus. - És folyt róluk a verejték, mintha minden izzadságot kiadnának magukból. Aztán a koporsót leeresztették a sírba. De vagy a kötelet nem fogták jól, vagy berúgott valamelyik, mindenesetre a koporsó átbucskázott a gyönge fedélzeten, és megállt másfél méterre a föld alatt ferdén, mint az alsószecsei templom tornya. Rudi ismét hallatta a rövid káromkodást. A mama harmadszor nem ájult el, pedig most lett volna oka rá. A lilás képű gyászhuszár legyintett egyet. - Majd kiegyenesedik - suttogta. Mintha nem akarná fölébreszteni a holtat. - De ha nem, úgysem látja senki sem. - És intett a többi huszárnak, hogy lássanak munkához.

Nem, nem történt semmi, a Fazont behantolták, a temetkezési menet feloszlott. A Fazont végképp, örökre elhagyták, és vacsora helyett szárazsütemény volt. Rudi szégyellte magát, mert Erika most jobban lenézi, mint valaha. Másnap délelőtt esett az eső, mint a Fazon halála napján, de Rudi nem törődött vele, hogy sáros lett a cipője.- Látod azt a követ. A követ, azt a nagyot.- Miért? Mi van? - kérdezte Erika unottan.- Más az időszámítása.- Micsoda? - kérdezte Erika, mintha nagyothallott volna.

Rudi zavarba jött.-Ne törődj vele. Csak azt szerettem volna mondani, hogy ő, ellentétben velem, örök. Szeretném, ha ilyen örök maradna az értem irányuló...

Erika kitalálta, hogy mit akar mondani.- Én is szeretlek. És punktum.

De az idő. Hát az idő eltelt, kifacsart, sarokba szorított, mert múlt az idő, mígnem megállt, de azt már a hatvan éven túli Rudi tapasztalta, mert minden másképpen volt, ahogy azt megálmodta és el is hitte, de akkor már késő volt, nem volt visz- szafelé út. Ha húszéves lett volna vagy harminc, még megérte volna megváltozni.