Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Grendel Lajos: A háló (regényrészlet)
12 Grendel Lajos mutatkozott, délre viszont átcserélte sötétkékre. Károly pedig a lehető legrosszabbkor jelent meg, egyszer a mama tévedésből hozzávágta a kis kínai csészét. Rudi, ha csak tehette, menekült előlük. De itt, a rózsaligetben ketten voltak. Illetve néha hárman, Bandival. - Tudod, Bandi, vissza kell vonulnod. Persze ideiglenesen. Erika úgyis hamar elmegy. - Rábeszélte, sőt, könyörgött neki. De Bandi soha nem felejtette el. Erikának nem szólt, úgyse értette volna meg, minek kombinálni a dolgot. A nap még fenn volt, de a liget árnyékba borult, mivel a ház a túlsó oldalon eltakarta a napot. Rudinak eszébe jutott, hogy más a napos oldal, és megint más az árnyékos, Erika például sosem feküdt le az ölébe napfénykor. Azt csak árnyékban és kiváltképp este, amikor az árnyékok többszörösei az utcáról érkező megvilágításnak, halvány és szomorú, mint a sötét éjszaka. Szürrealizmus? De a szürrealizmus szó is használhatatlan e pillanatban, csak évek múlva ismerkedik meg vele az ember. Jóval egyszerűbb volt a helyzet. Félig odaadta magát, de egyszer sem volt, hogy egészen. Lassanként különvált az éjszaka és a nappal. A mama nem is sejtette a dolgot, Károly bácsi dettó. A gyerekkor számos játékát elfelejtették. Gyula bácsi szintúgy. Egyszer Erika szándékosan lespriccelte gumislauggal, Gyula bácsi úgy tocsogott a vízben, mint a partra vetett hal. Erika tökéletes színésznő volt. Az embernek majd meghasadt a szíve, úgy kért bocsánatot tőle. De a kora este más volt. Erika levetkőzte a színészi szerepét, és önmaga lett. A mama, Gyula és Károly bácsi tévedtek. O már nem volt gyerek. A kora este más volt, régmúlt idők suhantak végig az este félhomályában. Erika cuppanós puszit nyomott Rudi arcára, ahogy a gyerekekére szokás. Ilyenkor Rudi méltatlannak érezte magát, ártatlan gyereknek. Holott se ártatlan, se gyerek nem volt már. A mama viszont hamisan adta elő a Fazont búcsúztató szöveget, és ezt Erika is tudta. Az egyik este nagy szomorúan kijelentette, hogy legszívesebben meghalna, ha Rudi már nagyobb lenne. Rudi érezte, hogy rázza a röhögés. Tizennégy éves volt, gyerek még, de az ösztönei már mást súgtak. Hogy mit súgtak? Fene tudja. Nem voltak szavak hozzá, csak később jöttek, úgy tizenöttizenhat éves korban. Egyelőre eltemették a Fazont. Rudi ismét apa nélkül maradt, de egészen más körülmények között, mintha a valódi apja lett volna. Nem tragédiát érzett, csak valami szomorúságot. Már reggel feketébe öltöztek, egyedül Erika nem vett föl fekete ruhát, a mamát idegösszeroppanás fenyegette, de nem szólt egy szót sem. Gyula bácsi viszont fél tizenkettőkor kelt, meglehetősen rosszkedvűen, és a fél lakást fölfordította a nadrágtartójáért. A Fazont átszállították a hullaházba, de előbb felöltöztették, mint egy vitéz hullát, a nyakába finom, kétszámyú pillangót kötöttek, a lábára vadonatúj cipőt húztak, mert a mama szégyellte a bocskomak nevezett téli cipőt. Erzsi néni viszont jó korán kelt, kölcsönkérte Erika legyezőjét, és nem csinált semmit, csak sóhajtozott. Károly a szállodában lakott, úgy volt, hogy ebédre megjön, de valami sürgős dologra hivatkozva, az utolsó pillanatban lemondta. Ebédre fasírt volt. Erzsi odasúgta Erikának, hogy bizony nem sütne fasírtot, ha a föld nyílna meg alatta, akkor sem. A mama nem bírta a feszültséget.
