Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - SZEMLE - Márkus Béla: Egy mindenes monográfia (Filep Tamás Gusztáv: Tóth László)
SZEMLE 71 ról vagy a Zalabai Zsigmondról szerzettek igen alapos munkára vallanak, egy filológus aszkéta minden könnyelműséget elvető feladatvállalására. Ezért is nélkülözhetetlenek mind a tárgyalt alkotók, mind pedig a 20. századi (csehszlovákiai magyar szellemi kultúra szempontjából. A kultúra fogalmának talán túlzó használata azért helyén való, nagyon is, mert a szerző érdeklődési és vizsgálódási köre jóval bővebb, semmint hogy megállapodna az egyes alkotói pályáknál vagy alkotásoknál. A művelődés különböző területeire kalandozik cl, a nemzetiségi közösség műveltségi színvonala, a szellemi javak birtoklása a legkevésbé sem öncélúan foglalkoztatja, hanem mert ezektől is teszi függővé, ezekhez is méri az alkotók ismertségét, műveik olvasottságát. Érzékeny a kor, a történelmi-társadalmi helyzet hozta változásokra: a hátsó borító talán azért nevezi eszmetörténésznek, mert szapora megjegyzésekkel, észrevételekkel kíséri a művek fogantatásának körülményeit és fogadtatásának folyamatait. így jár el Tóth László esetében is: újra és újra sajnálkozva állapítja meg, hogy az idő sem a múltban, sem a jelenben nem részeltette kellő figyelemben. A normali- zációnak nevezett időszakban, 1968 után azért sem, mert költészeteszménye távol állt a politika, a hatalom támogatta irodalomfelfogástól, a „dekoratív verbaliz- mus” sokáig élő hagyományától. A bársonyos forradalmat, 1989-et követően mindmáig pedig azt kellett, kell megtapasztalnia, hogy - a monográfust idézve - az irodalom, éppen önfelszabadító küzdelme, „szabadságharca” következtében magánüggyé vált. Irodalmunk és a szó- használat tudatosságához nem fér kétség, amennyiben elkerüli a szokásos határon túli irodalom fogalmát - apró darabokra hullott szét; „a friss szellemi eredmények következmények nélkül hullnak az enyészetbe”. A monográfia hőse látszólag még nem is panaszkodhatna, hiszen az évek során - ahogy az Átváltozás, avagy az „ itt ” és az ott” című, Mozdulatok egy arcképhez a múlt századból alcímű kötetének szemelvényei, a verseskönyveit elemző kritikusok, irodalomtörténészek munkái tanúsítják - költészete igen élénk visszhangot keltett. Az is igaz azonban, hogy a monográfussal együtt panaszolhatná, minél súlyosabb munkák kerültek ki a keze alól, annál inkább ritkultak az elemzések, gyengült, ahelyett, hogy erősödött volna, a figyelem. Fi lep csodálkozik is, hogy a kapcsolatok működtetésének, az értékközvetítésnek már nincsenek akadályai - nyilván politikai-ideológiai gátakra céloz mégsem „működik” a rendszer, a könyvellátó, a könyvcsere- lebonyolító. Bátrabban azt is állíthatná, hogy szemben a szocializmus annyit szidott gyakorlatával. Mond is valami hasonlót, azokkal az olvasókkal egyetértésben, akik - nem úgy, mint ma - hozzá tudtak jutni a magyar irodalom terméséhez, tisztában lehettek értékeivel. A piac, úgy fest, rosszabb, mint a művészetpolitika. Pedig az egykori csehszlovákiai művelődéspolitika viszonyairól a szerzőnek lesújtó a véleménye, bírálatát olykor - például amikor „a nagyhatalmú, ám szellemileg alultáplált káder típusá”-t nevezi meg — kíméletlenül adja elő. Példái, Tóth László életpályájának ismertetése és elemzése révén, beszédesek és meggyőzőek is. Számtalan olyan esetet rögzít és vizsgál, amely az idő múltán az egész hatalmi rendszer nevetségesen kisszerű eljárás
