Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - SZEMLE - Vilcsek Béla: Visszafelé és előre (Cselényi László: A képzelet aritmiái, avagy Aki e verseket mind ellenirta)
SZEMLE 65 az élőkre szakadó hiányt és magányt is képes feloldani: az őszi temetőben, mindenszentek és halottak napja táján emlékezetünkben az eltávozottak feltámadnak, hogy lélekben velünk legyenek s értelmet adjanak a létnek, a régiek és a jövőbeliek, az ezeréves közösségek küzdelmének. A léleknek eme kiküzdött vigaszában és szabadságában egy-egy emlékre a válasz néha olyan mély értelműnek tűnik, mintha rejtélyes módon Isten közelébe jutnánk, vagy ami ugyanaz: a lelkünk legmélyéig. Itt, a magányban, a lélek legmélyén, Isten közelében értjük meg azt is, hogy az írónak, az embernek semmit sem kell lezárnia, befejeznie, mert nem lehet. Nem a kezdet és a vég a mérvadó, hanem a jelenlét, a munka, a múlttal és jelennel, a lelkekkel benépesült magány. Ezt súgja az Írónak a „lélek ősze”, mert az ősz termése a bölcsesség: az, hogy az ember történelmi folyamatként élhesse meg önmagát, megérezve sorsa pátoszát és a lét iránt érzett áhítatát. (Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2011) KULCSÁR FERENC Visszafelé és előre Cselényi László A képzelet aritmiái, avagy Aki e verseket mind ellenírta című verseskötetéről Megjelent Cselényi László életmű-sorozatának nyolcadik darabja. Némiképp meglepetést keltve, jobbára újra szinte csak verseket tartalmaz. A meglepetés abból fakad, hogy a szerző korábban több ízben is határozottan kijelentette, hogy az Aleatória után ő bizony örökre felhagy a költészettel, mert költészetét immáron folytathatatlannak ítéli. Saját bevallása szerint van körülbelül hatezer verssomyi mondandója; verseskötetei eddig is ennek a hatezer sornak a különféle variációi voltak. A variációk száma ezt követően is a végtelenségig bővíthető volna, de az ilyesfajta bővítés egy idő után leginkább a maga számára válna érdektelenné és fölöslegessé. 1989 után ezért fel is hagy a versírással, miután sajátos avantgárd, neo- vagy posztavant- gárd költészetének eredményeit végül még egyszer és utoljára a nagy szinté- zisműben, az Aleatória ban összegezte. Pályáján körülbelül ettől az időtől kezdve került előtérbe a prózafonnában történő számvetés igénye; egy újabb nagyszabású, ezúttal prózai szintézismű megírásának a terve. Ennek az új törekvésnek vagy iránynak volt termékeny és elgondolkodtató kísérlete az életmű-sorozat előző darabja, Az Értől a Csendes-óceánig, avagy Kő-országból is látni a tengert, mely az 1964 és 2010 között született rövidprózai írásokat - napló- és memoárfeljegyzéseket, útirajzokat és különböző időszakokban adott interjúkat - foglalta magában. „Én 1989 óta új verset nem írtam - mondja Lacza Évának a szerző 2009-ben-. De ami »mást« 1989 óta papírra vetettem, az egész eddigi életművemnek a folytatása, egy hipertext. Variációs költészet az Aleatória, amelyet a végtelenségig lehetne írni. Pontosan erről van szó...” Majd összegezésül még hozzáteszi: „Két út van előttem. Hogy melyik lesz a helyes? Vagy melyiken in
