Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - SZEMLE - Vilcsek Béla: Visszafelé és előre (Cselényi László: A képzelet aritmiái, avagy Aki e verseket mind ellenirta)
66 SZEMLE dúlok tovább? Ez majd elválik.” Az egyik út nyilvánvalóan az említett nagy prózai mű létrehozásának megkísérlése és meg- kísértése. Az Aleatória mintájára egy négytételes prózai „szimfónia” megalkotása, melynek az előző kötet anyaga jelentené, jelenthetné az egyik fő részét, részletét. A másik út a legnyilvánvalóbban a mostani kötet anyagában mutatkozik meg, noha ennek a másik útnak az iránya is pontosan kiolvasható volt már a korábbi nyilatkozatokból. Cselényi László 2004-ben két nagyon őszinte beszélgetésben vallott, többek között ezekről a legbensőbb műhelygondjairól is. Az e- gyikben azt mondta, hogy „az Aleatória megalkotása után úgy éreztem, most már nincsen út előre, ezt így tovább már nem lehet fejleszteni. Nem lehet ezt a fajta költészetet még jobban absztrahálni, viszont hogyan tovább? Noha az az érzésem, ebben a költészetben mindig is benne volt, hogy visszafelé is lehet bizonyos értelemben előre haladni. Tőzsér Finnegan halála című kötete kapcsán jutott e- szembe és meg is írtam, hogy úgy látszik, bizonyos esetekben - persze ehhez író kell, alkotóművész - a visszafelé út is lehet legalább annyira eredményes, mint az előre haladás vagy törtetés.” A másik 2004-es interjúban mintha ezt a gondolatmenetet folytatná, amikor a „merre tovább hatvanöt évesen?” kérdésre így válaszol: „Visszafelé, de ez mégsem azt jelenti, hogy visszafelé. Nem szeretnék szellemeskedni, mert nem ez az én műfajom, de tény, hogy már új dologba nem fogok. Pontosabban ezt a költészetet már nem érdemes továbbépíteni. Nincs ugyanis értelme addig, amíg valahogy meg nem emészti az irodalomtudat.” A mostani kötetben, ennek a megfontolásnak a jegyében adja közre ifjúkori zsengéit, mindeddig közöletlen, nem ritkán a lehető leghagyományosabb formában íródott vagy éppenséggel a legmerészebb avantgárd és posztmodem szövegjátékait, átiratait („ellenírásait”), az élen szereplő hetyke mottó kíséretében: „Ki itt belépsz, hagyj föl minden iránynyal.” Szabadon, gáttalanul, zabolátlanul. Látszólag mindenféle rendszerezettség nélkül. Az első ciklusba (Gyökerek) a tizenéves költői próbálkozások és két Mallarmé-paraffázis kerülnek (a francia költőelőd neve a tartalomjegyzékben sajnos hibásan írva). A második ciklus {Erők) ízelítő az 1960-as évek legelejének költészetéből, ezúttal mindenekelőtt Rilke jegyében. A következő, elsősorban Ezra Poundnak és T. S. Eliotnak ajánlott ciklus (A képzelet óceánja) valójában az 1960-as évek, minden szempontból meghatározó Párizs-élményének továbbélése és továbbírása. (Itt már cikluson belül és a tartalomjegyzékben is szinte követhetetlen a címleírás vagy a sorszámozás alapján a belső tagolódás.) Végül 1970-es dátummal áll a Nyersolaj-ciklus, melyben a valóban ebben az évben készülhetett klasszikus verseket A meggörbült téridő és a Küzdelem a Semmivel Beckettel és Heideggerrel, évtizedekkel később keletkezhetett hosszúversek követik. S befejezésül a szerző készségesen Appendixei is illeszt kötetéhez. Afféle sorvezetőt vagy módszertani eligazítást. Egy „Joyce-montázst” 1982-ből, melynek címe természetesen: Work in Progress. Cselényi László ezzel a csak rá jellemző - s leginkább a megidézett költőtársak által inspirált - alkotás- és alakításmód
