Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - YORICK - Móser Zoltán: Örök Yorick (tanulmány)
Örök Yorick 25 „Let me see” Egy irodába kalauzolnám a kedves Olvasót, bár nehéz lesz elmondanom, hogy milyen jelenetnek voltam részese, hogy mit láttam Győrött. A látással nem is volt baj, de az érzéssel igen, mert a csodálkozás és a megrettenés egyszerre kerített hatalmába. Amikor beléptem az épületbe, ahová ebédre hívtak, érezni lehetett, hogy valami izzás van a levegőben. Megtudtam, hogy a vendégek - igazságügyi szakértők, régészek, antropológusok és más tudósok - három napig itt titokban dolgoznak. Ennek a titoknak lehettem részese a két erős zárral nyitható igazgatói irodában. Az egyik kis szekrényben - az is zárva volt - egy széf volt, amelyet titkos kóddal lehetett kinyitni. Az intézmény vezetője kivett belőle egy vékony szivacsba, puha, többrétegű papirba becsomagolt koponyát. Gondosan és vigyázva széthajtotta a szivacsot, és ennyit mondott: - Szent László koponyája. Örültem, és remegtem, majd elestem. Én jól ismerem Szent Lászlót - szoktam mondani -, hisz sokat fényképeztem, ami igaz is. De most, és így...! Nem mertem megérinteni, pedig szinte vonzott. Viszont ami megdöbbentett, a koponya jobb oldalán lévő sérülés. A vizsgálat megállapította, hogy ez nem sérülés, hanem később innen vettek ki egy ereklyének való csontdarabot. És az is a vizsgálati jegyzőkönyvben szerepel, hogy „a koponya egy 50-60 éves kora között elhalálozott férfi koponyája”, amelynek a homloka „középszéles, a koponyakapacitás mintegy 1415 cm3”. Nekem kicsinyek tűnt. Érdeklődésemre a vizsgálatot vezető antropológus, Pálfi György azt a választ adta, hogy „a koponya nem tekinthető túl kicsinek, mondjuk azt, hogy átlagos. Hiszen az 1400-1500 cm3 teljesen átlagos. Az emberi koponyakapacitás tág határok között változik, kb. 1200 és 1700 cm3 között. De László királyé teljesen az átlagos mezőnyben van. Ennek persze semmi köze a test- magassághoz - átlagos fejjel is lehetett szálfatermetü!” Mert persze, hogy a Szent Lászlóról szóló ének híres két sora jutott eszembe, s ezért volt bennem a kétkedés: „Tagodban ékes, termetedben diszes, / válladtul fogva mendeneknél magasb.” Szent László koponyájának látása, de még inkább annak hatása rendkívüli volt. Szinte féltem attól, ha netán megszólalna, bár nyelve nincs, milyen lenne a hangja, amikor számon kérne tőlem - nem túl szelíd szavakkal - egyet-mást? Vagyis véleményt mondana rólam, képeimről - azon könyveimről, amelyekben a Kárpátmedencében fellelhető Szent László-legenda falképei láthatók. Az elmúlt hetekben szinte mindennap ezzel a koponyával álmodtam, összevissza, mindenfélét. Apámról Apám exhumálásáról is szólnom kell most röviden. Kiindulópontunk legyen az, hogy egyszer élünk, és egyszer meghalunk. Ezzel nincs is semmi gond - gond van, de ez a világ ilyen de ott a temetés, s az azzal járó megpróbáltatások. Hogy azután mi történik? Azt hinnők, semmi: a halott nyugszik békében, és lassan mi is megnyugodunk. Én is ezt gondoltam, de amikor a temetés után huszonöt évvel meg akar-
