Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - YORICK - Móser Zoltán: Örök Yorick (tanulmány)
24 Móser Zoltán a helyemben amíg én bocsásd meg ezt az álszerénységet csak nézek üres szemgödreidbe számlálom csorba fogaid tapintom orrcsonkodat és a sárga vázra próbálom visszarakni képzeletben a húst a bőrt haj- és szőrszálakat...”1 Monológjában Baka István újra játssza, „folytatja” a Yorick-maszkban Shakespeare Hamletjét, visszájára fordítva a klasszikus, kanonizált szöveget, kétségbe vonva annak hitelességét; ily módon Hamlet, aki a „hivatalos krónikákban sovány búskomor és filosvéd”, „kövér és harsány” lesz, s hogy a szerepcsere teljes legyen - ráadásul rossz színész, mármint Yorick epigonja. Az, hogy Yorick „az ördögi praktikák diadalát kiáltja világgá” (Rába György), s hogy őbelőle is „spionná züllesztett bolond” lesz, a maszk szubkulturális nézőpontjának nagyon is jelen idejű hitelességét támasztja alá. A Yorick-versek2 ellenvilágában így még szabadabban tobzódhat az indulat a politika pokoli ánnánykodásai és a kultúrát nem tisztelő hatalmasságok ellen, ami a monológokban a sértett, megalkuvásra kényszerített, bolonddá degradált művész torzra stilizált indulatává lényegül át, aki még nyelvi létében is veszélyeztetett, „kisebbségi” helyzetre kárhoztatott.3 Különös tekintettel A román stílust felváltó gótikára az oszthatóság a jellemző, amely szerint minden rész az egésztől függ. Ez a triangulatúra, vagyis a háromszöges rendszer segítségével teremtődött, szerveződött meg. A trianguláció a 13. századi székesegyház-építészet idején érte el legrafináltabb tökéletességét, és ebben a vonatkozásban szinte vetülete volt a komplikációkat kedvelő, de az egész szellemi felépítményt szerves egésszé, egy mindent átfogó nagy rendszerré összekovácsoló klasszikus skolasztikának. Rendszer a filozófiában, s az építészetben is, tehetnénk hozzá. S ez nemcsak a legnagyobb alkotásokra, a katedrálisokra igaz, hanem a legkisebbekre is, s a részekre is. Igen szép példát ad erre nézve a gótikus magyar ötvösművészet csúcsát jelentő Szent László herma, amelynek elemzését László Gyula végezte el. „A herma nem elszigetelt, muzeális műremek volt - írja -, hanem szerves része a nagyváradi székesegyháznak: a kettő egymás képét és hasonlatosságát példázza. A gótika stílusa ugyanis mindent áthatott a legkisebbtől a legnagyobbig. A kisméretű dolgok a nagynak adtak értelmet, a monumentális méretek pedig a kis művekben találták meg otthonos, intim hangulatukat.” Ez a herma Győrött négyszáz éve néz, figyel bennünket - négyszáz éve nézzük, figyeljük arcának vonásit, különös tekintetét. De ott bent, ahol Szent László koponyája van, az ott hogyan figyel és néz, immár kilencszáz éve a valaha volt szemével?
