Irodalmi Szemle, 2012

2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Vişniec, Matei: K. úr szabad (regényrészlet, László Szabolcs fordítása)

42 Matei Vi$niec így túl hosszú, másként fejezte ki magát Fabius: „Csak lassan, lassan. Mától sza­bad.” Azért mégsem így. Fabius hivatalos kifejezést használt, valahogy így: „Az ön fogva tartási ideje ma reggel véget ért.” És mégis máshogy. A Fabius által közölt üzenetnek volt valami aggódó jellege: „Vigyázzon, uram, hisz mától szabad, mint a madár.” Nem. Kosef J. valami egészen különlegeset szeretett volna érezni, például azt, hogy megőrül a boldogságtól, vagy könnyekre fakad az indulattól. De még megközelítő­leg sem érzett semmi hasonlót. Az üzenetet átadták, az agya rögzítette, és ennyi. Fia­nem ezek helyett azt bizony nagyon is érezte, hogy átkozottul fáj a gyomra és kí­nozza az éhség. Persze, Fabius közlése legalább megmagyarázta a furcsa reggeli eseményeket. Azért aludhatott még ráadásnak három órát, mert neki, Kosef J.-nek joga volt hozzá. Mint szabad embernek. Mondjuk, az igaz, hogy nem mondták meg neki kezdettől fogva, hogy szabad. Tehát a reggelt ugyan már szabad emberként aludta át, de neki közben fogalma sem volt, hogy valójában szabad. Meglehetősen furcsán viselkedett a két öreg fegyőr is, barátságosak voltak, de azért mégis csak furcsák. Elképzelhető, hogy nem az ő kötelességük volt Kosef J.-t értesíteni a sza­badon bocsátásáról, és akkor mintha érthetőbb lenne az egész. De ha nem az ő kö­telességük volt értesíteni Kosef J.-t arról, hogy szabad, akkor kinek kellett volna azt megtennie? Kosef J. végül feladta a találgatást, és ehelyett inkább megpróbált örül­ni a helyzetének. Megpróbálta minden akaraterejét arra összpontosítani, hogy most aztán örüljön. — Ez életem legszebb napja — súgta önmagának Kosef J„ hogy talán ettől elér- zékenyül majd. Várakozott pár pillanatig a mondat hatására, de hiába, ezért megismételte, ezúttal hangosabban:- Ez életem legszebb napja.- Mondott valamit? - hallatszott Fabius hangja, és Kosef J. minden erejét ösz- szeszedte, hogy a fegyőr ne tudja kinyitni a klozet ajtaját. - Szüksége van valamire? - kérdezte Fabius, miután meggyőződött, hogy hiába próbálkozik az ajtóval. — Nem, köszönöm - válaszolt félénken Kosef J. a klozetból. Ekkorra már csak az éhség kínozta. Bámulta a fali csempét, és mosolygott. A csempe fehérségétől az ő bőre is gyöngyházfény jelleget kapott. Jobb kéz felől, a falra rögzítve, felfedezett egy márványkeretbe helyezett vasgyürűt, amire egy te­kercs vécépapírt húztak. Ösztönösen arra gondolt, hogy le kellene tekemi pár mé­ternyit, és eldugni a kabátzsebbe, mert jól jön az majd később. Aztán mégis csak le­győzte magában ezt a vágyat. Felhúzta a nadrágját, megrántotta a víztartó aranyo­zott láncát, és kilépett a klozetból. Fabius közben eltűnt, és Kosef J. zavara is elpárolgott. Hosszasan mosott ke­zet, majd arcot a folyosó egyik ablaka alatt található mosdónál. Miután felfrissítet­te arcát a hideg vízzel, kinézett az ablakon. Ez az ablak a börtönnek olyan részére nyílt, amelyet Kosef J. addig még nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom