Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - IRODALMI SZEMLE - Vişniec, Matei: K. úr szabad (regényrészlet, László Szabolcs fordítása)
K. úr szabad 43 látott. Rájött, hogy az adminisztratív részleg épületét látja, ahol az irodák, a raktárak és a fegyőrök szálláshelyei találhatók. Egy keskeny, kavicsokkal borított sétány vezetett a börtön másodlagos bejáratához. A sétányt szegélyező öreg nyárfák kimondottan tetszettek Kosef J.-nek. A végénél levő kapu közel sem volt olyan impozáns, mint a másik, amely az egyes számú bejáratnál állt, és amelyet évek óta ismert. De a két kapufára helyezett lámpa adott ennek a kisebbik kapunak valami diszkrét, meghitt és csábító jelleget. Ismét eszébe jutott, hogy végre-valahára szabad. Egész lényén eluralkodott a vágy, hogy eszeveszetten rohanjon ahhoz a lámpáktól őrzött kapuhoz. Istenem, mit is jelenthet az, hogy szabadsági Vajon a szabadság azt jelenti, hogy sétálhat a sétányon, a nyárfák között? Vajon szabad neki visszajönni napszállta után is ehhez az ablakhoz, hogy megnézze, miként világítanak a lámpák? Kosef J. szorongva harapott az ajkába. Gyakorlatilag semmit nem tudott arról, hogy milyen lesz az élete ezentúl. Kétségkívül, mégis kellett volna, hogy valaki mondjon neki valamit, de ez a valaki még nem került elő. A két fegyőr is láthatóan zavartnak tűnt. Talán az ő kötelessége lett volna, hogy előrukkoljon pár kérdéssel, hogy pontos felvilágosítást kérjen. Végül is, ő lett szabadlábra helyezve. Nehéz lenne azt elképzelni, hogy az öreg Franz Hoss soha senkit nem helyezett még szabadlábra. „Ostoba vagyok”, döntötte el Kosef J., és határozott léptekkel elindult a zöldségeskert irányába. Messziről látta, ahogy a két fegyőr szétterpeszkedve üldögélt az egyik pádon, és élvezettel itta be azt a pár napsugarat, amelynek csodamód sikerült áttörnie a felhőrétegen. Mindketten tökmagot ettek, Franz Floss pedig lehunyva tartotta a szemeit. A foglyok vidáman tettek-vettek a káposzta- és paradicsomágyások között. Amikor meglátták Kosef J.-t, abbahagyták a munkát, és néhányan összesúgtak, arcukon csodálkozással keveredett a tisztelet. Kosef J. pár pillanatig bűnösnek érezte magát, amiért az egész reggelt átaludta, és nem jött ki a többiekkel dolgozni, mint általában. De hamar elűzte ezt a rossz gondolatot, mert végül is ő most már egy szabad ember, és teljesen más kötelességei vannak. Miközben a két bóbiskoló fegyőr- höz közeledett, Kosef J. elhatározta, minden köntörfalazás nélkül elő fog állni azzal a kéréssel, hogy márpedig őt azonnal vezessék a börtön egyes számú kapujához.- Hogy s mint? - lepte meg a kérdéssel Franz Hoss, még mielőtt szóra nyithatta volna a száját. Fabius pedig, minden magyarázat nélkül, talpra ugrott. Kosef J.-nek erre torkán akadt a szó, és egyből minden követelőző szándéka elpárolgott. A foglyok visz- szatértek a munkához.- Minden rendben - mondta Kosef J., mert látszott, hogy az öreg fegyőr várt valamiféle választ.- Nem akar egy kicsit itt üldögélni velünk? - kérdezte biztatóan Fabius, és Kosef J. kényszeredetten kibökte, hogy „de”.- Kész csoda, hogy még előbújik a nap - dörmögte Franz Hoss.
