Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALOM,TÖRTÉNET - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák I. A szöveg mint alibi 2. (tanulmány Szegedi Lőrinc Theophaniájárói)
70 Száz Pál di/vizuális síkra szétválasztani, bátran keverhető. Ugyanakkor az említett kettéválasztás és az archaikus szöveg teljes meghagyása érdekes és humoros párhuzamokat szülhet: például az anarchista Kain „ábrázatára” tett megjegyzések (IV/4), elhanyagoltságáról Éva beszél, de akár metaforikus szófordulatok is konkretizálódhatnak („Üstökömre mondom...”, Kain, III/l). A szöveg egyéb adottságai Utolsóként ahhoz a kérdésfelvetéshez jutottunk, ami régi drámáinknál először szokott problémaként felbukkanni: a nyelv kérdéséhez. Az persze tény, hogy egy 15. századi szöveget nehezebb megértenünk, ugyanakkor a kor nyelve egyáltalán nem érthetetlen a mai befogadó számára (ellentétben például a mai és a korabeli francia vagy angol nyelvvel). Minden érthető, és könnyebben érthetővé tehető a helyes dikció, a színészi konkretizálás segítségével (még az olyan, mára kihalt frazeológiai fordulatok is, mint az említett „Megjött Antal Budáról”). Elenyésző a ma már érthetetlen szavak száma (bácsós, venter, koportura, esse, kofitál). Az archaikus nyelv - ahogy minden stilizált nyelvi megformálás színpadi - használata a nyelv önreflexióját, működését vonja játékba. A nyelviség esztétikai kategóriaként van jelen, illetve az előadás akusztikus szegmensében a nyelv teatralizálódását érhetjük tetten. Éppen ezért nem feltétlenül üdvös a szöveg aktualizációja a „könnyebb megértés” nevében. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egész szöveget feltétlenül fel kell használnunk. Ma valószínűleg feleslegesek lennénk a korabeli konvencióknak megfelelő praetextusok: a Prológus és az Argumentum Comoediae. Ezekről Latzkovits Miklós mutatta ki’1 hogy feltételezhetően az előadott dráma részei voltak - az Argumentum (vagy más darabok esetében Summa), mely a darab rövid tartalmát közli, a korabeli európai gyakorlattal ellentétben, szintén elmondásra került. Ma valószínűleg az Argaumentumnak nem sok hasznát vennénk, a Prológusnak is csak abban az esetben, ha funkciója alaposan meg lenne indokolva. A szöveg régies, ma már ügyetlennek minősíthető jellemvonása, hogy a szereplők csak azután lépnek dialógusba egymással, miután kimondva észrevették egymást: pl. a II/1-ben Éva és Kain egyszerre van jelen, de csak a bevezető sorok után veszik észre egymást. A dialóguskezdetek monológból indulnak, majd a másikkal való találkozás részletekbe menően szóba kerül: „[...] De ímé, kicsoda? Az én szerelmes férjem: gereblye vagyon az vállán, hogy minékünk megékesítse maggal a földet, az juhokat legeltetvén” (1/1). Ebből az egymásra reflektálásból, a dialógusba lépés teatralizáslásából egy helyütt abszurd humorú szituáció is kerekedik. Kain első, anyjával folytatott dialógusa két párhuzamos monológból indul. Éva tulajdonképpen kihallgatja Kain monológját, Kain csak ezt követően veszi észre anyját: „Kaim. [...] Jó, jó, jó, elmegyek nagy örömmel, hogy az anyám vissza ne híjon. Éva: Kain, Kain jőj ide, térj meg, maradj meg. Kain: Kicsoda. Nemde ezzel álmodozók, való-e? Bizonyára meghallotta ez rossz kopre, azmit én szólottám. No majdan elindulok, mintha nem látnám és nem hallanám.
