Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Szitár Katalin: Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez I. (tanulmány)
70 Szitár Katalin za jellegzetes eljárására. Tény, hogy ezt reprodukciónak tekintette, s nem fejtette ki, miféle operációk vezetnek a beszédhangtól a prózanyelvig, egyáltalán: mi a különbség a hangzó és az írott nyelv között. De megjelölte azt a „különleges hangulati állapot”-ot,'6 amelyből az elbeszélő intonáció fakad. Schöpflin megállapítása nemcsak a hangzósság meglétére vonatkozik Krúdynál, hanem arra is, hogy a hangzó forma itt felülírja a témát (alakot, jellemet, cselekményt, kömyezetfestést). Megjegyzése, miszerint ez a különleges hangulati állapot „meg is világítja, de homályban is hagyja a dolgokat”,17 rámutat, hogy az elbeszélői intonáció háttérbe szorítja a referenciát (dolgot, tárgyat), ugyanakkor nem elszegényíti, hanem feldúsítja a jelentést. A referenciális deficit és a feldúsított hangalak/jelentés együttes hatásai hozzák tehát mozgásba a Krúdy-próza jelentésalkotó erőit. A lírai prózának megvannak az előzményei az európai irodalomban is, s ez Krúdy esetében fontos adalék. Részben már a kortárs kritika, részben a későbbi recepció is Ivan Turgenyevet nevezte meg, mint a magyar szerző írásmódjának legközelebbi elődjét. (Természetesen Mikszáth után).18 Katona Béla szerint igen korán, az 1890-es évek végétől erős Turgenyev-hatás jelentkezett Krúdynál.19 Igaz, ez az irodalomtörténeti nézőpont is stílromantikust látott Turgenyevben, ennek okán tekintette az orosz írót Krúdy elődjének, s ez alapján definiálta a „líraiság” fogalmát. Tény azonban, hogy Turgenyev - elsősorban kései müveivel — valóban a lírai próza kezdeményezője volt, s annak meghatározó modelljét alkotta meg. Legismertebb ilyen darabja a Látomások című prózapoéma. (Ezt a művét Katona Béla monográfiája nem említi.) Ezt a korai titokelbeszélést Dosztojevszkij közölte először, s közlését azért tartotta különösen fontosnak, mert a próza radikális megújítását látta benne. Egy másfajta „realitás” közvetítő nyelvét ismerte fel ugyanis Tur- genyevnél, azt a nyelvet, amelynek horizontja a racionalitás (paccydonnocmb), sőt a tudat (cosnaime) egészének a lehetőségein is túlmutat, s a jelenlétet mint „szorongó vágyakozást, sóvárgást” (mocm) artikulálja. Dosztojevszkij nem egyszerűen egy új kifejezésmódot, hanem a prózanyelv egészen új koncepcióját látta meg Tur- genyevnél — melyet számos ponton rokonnak ismert fel saját alkotásmódjával. El- beszéléstechnikailag ez a „felcsendülő hangból” kiinduló elbeszélést jelenti: „»Panaszosan húr pendült«, s jól teszi, hogy pendül. A Látomások olyan, mint a zene. Egyébként mit gondol a zenéről? Hogy élvezet vagy hogy pozitív szükséglet? Szerintem ez ugyanaz a nyelv, de kifejezi, amit a tudat (sem a racionális tudat, sem a tudat egésze) még nem dolgozott fel.”20 A lírai próza - ebben a megközelítésben - tehát a kartéziánus tudat csapdáit kikerülő nyelv, mely úgy játssza ki a ráció hatalmát, hogy nem a fogalomból, hanem a hangból építkezik. Dosztojevszkij épp a „formát” tartotta döntő újdonságnak Turgenyevnél: „A Látomások formája - felülmúlhatatlan.”21 Ugyanakkor a leginkább „korszerűtlen” - azaz korát megelőző. Dosztojevszkij világosan látta, hogy ez az írásmód nem illeszkedik a 19. századi „nagy narratívák” közé, azok realizmusfogalmának sem felel meg. Ez a próza - az ő terminusával -„fantasztikus”. Mint
