Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Szitár Katalin: Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez I. (tanulmány)
Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez I. 71 egy előre látta a kifogásokat, melyekkel Turgenyev illethető, saját részről kifogása csak annyi volt, hogy ezek az elbeszélések „nem egészen és teljességgel fantasztikusak. Még több kellene. Akkor még több bátorság volna”.22 Mint látszik, Dosztojevszkij inkább egyfajta kezdetet látott ebben az írásmódban, kiutat a túlracionalizált „realista” nagyregényből, a centrum áthelyezését a történetmondó elbeszélésről az elbeszélő tónusra, amely a „szorongó vágyakozás, sóvárgás” tónusa, s amelyben benne rejlik egy előzetes megértés, utalás „egy elemi, még megoldatlan gondolatra (a természet egészének gondolatára)”.23 A 20. századi modem orosz prózaírásban, azaz Krúdy kortársai között az ornamentális próza24 képviselte a hang elsőbbségére alapuló elbeszélést. Igaz, magyar ornamentális próza nem létezett, érdekes azonban, hogy a Krúdy-féle hangra felfigyelt Kassák Lajos is.25 A lírai prózát - a fentiek alapján - úgy jellemezhetnénk, mint olyan elbeszélést, amelynek kiindulópontja az emberi jelenlét (nem-csak-racionális) egésze, amelyre egy meghatározott diszpozíció mutat, s amely történetként nem beszélhető el. Az elbeszélő kifejtés nem is történetképző, hanem a hang értelmezését vagy a hangtéma kibontását tartalmazza.2*’ A másik oldalról - a hangalak oldaláról - nézve ugyanakkor ez a próza rendkívüli módon sürít: a hangban benne rejlik az elbeszélés egésze.27 A fogalom, a kép és a hang egysége a szóban A megértés nyelvi megelőzöttségének elve a lírai próza esetében sem változik. Minthogy azonban e prózanyelvi kompozíciót éppenséggel hangból keletkező szövegként próbáljuk most megérteni, meg kell különböztetnünk a nyelven keresztüli megértés legalább három módozatát: a fogalmit, a képit, továbbá a hangban rejlő megértésmozzanatot. A fent már idézett szerző, Andrej Belij - Alekszandr Potebnyát követve s hasonlóan Olga Frejdenberghez - elválaszthatatlannak tartotta a szó képi és fogalmi jelentését. Belij itt egy szimbolista költészettant fejt ki, tárgyát tekintve azonban azt mondhatjuk: arról beszél, amit ma a szó elemi metaforikusságának nevezünk. Ezt úgy is meghatározhatjuk, mint a szóban rejlő képzetet, illetve annak felfejtését, költői regenerációját. A megértés képi mozzanata lebontja a fogalom általánosságát (azaz a fogalmi sémát/sematizációt), a metaforikus jelentés, mely mindig konkrét képhez/képzethez kötött, emiatt közelebb áll a költői gondolkodáshoz: „A mai gnoszeológusok abban látják a tragédiát, hogy a fogalom meg van terhelve a képpel; a művészek viszont abban, hogy a kép meg van terhelve a sémával...”28 Belij azonban továbblépett. Nem azonosította a költői gondolkodást a képivel/metaforikus- sal sem, hanem egy további összevetést alkalmazott: a képi alakzatból és a hangeffektusból eredő megértés között próbált különbséget tenni. Fenomenológiai alapról bírálta a képi gondolkodás primátusát: „Amit kívülről látunk, része a lehetségesnek. ...külső látásunk csak kis részét alkotja mindannak, amit látunk.”29Belij arra hivatkozik, hogy képi gondolkodásunk olyasmit is elő tud állítani, ami a külvilágban nem lé
