Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák. -I.A szöveg, mint alibi 1. (tanulmány Szegedi Lőrinc Theophania)
64 Száz Pál kígyóval játszadozik...” A kígyóval való játszadozás többszöri kihangsúlyozása - később is említődik - annyira erős retorikus jel, hogy már a kezdet kezdetén Káint, mint kígyóhoz tartozót kezeljük. (Persze a játszás azért oldja a kijelentés súlyát, hiszen a játék legfeljebb veszélyes lehet, de semmi komoly — egyelőre.) Ahhoz a kígyóhoz tartozik, aki „álnok”, aki a gonoszt, a kísértőt, a megrontót képviselte néhány sorral feljebb. A kígyó csak nyelvileg jelenik meg a darabban, hosszú idézet formájában, melyben Éva elmondja, mit mondott a kígyó, hogyan győzte meg őt arról, hogy egyen a tudás fájáról. Voltaképpen egy monológon belüli monológról van szó. A drámában az idézés mindig egy közvetett dialógusként funkcionál, a megszólaló hiányával. Ha a darabot úgy olvassuk, hogy a teofánia a végén valóban isten - és az angyalok - megjelenése, akkor ötletként felmerülhet a kígyó megjelenítése - akár színészként, akár bábként, vagy más eszközzel. Ezt a szöveg egyrészt indukálja, másrészt olyan struktúra kiépítését segíti, mely a gonosz megjelenésétől az abszolút jó megjelenéséig ível. A kígyó jelenléte persze ott is megtartható, ahol a szöveg erre ad alibit, ha elfogadjuk azt, hogy Káin és a kígyó összetatoznak. Ugyanakkor a kigyó monológja felveti azt a problémát is, hogy mennyiben tekinthetőek az Éva által tolmácsolt szavak valósnak. Ha a kígyót „behozzuk”, akkor az is kérdéses, hogy mit látunk a monológ alatt: a múlt újrajátszásával állunk szemben, vagy Éva szemszögéből meséljük újra a történetet - persze ezt a kérdést akár nyitva is lehet hagyni. Éva monológja azért is minősíthető tudatmonológnak, mert a nyitó- és zárómondatok minden fennakadás nélkül követhetik egymást: „Oh, én szegén megnyomoro- dott és elveszett asszoni állat, mely nagy siralomban hozám az enímeket, és az egész emberi nemzetet elvesztém. [...] Verítékezik szegén ember az munkának miatta, és alig von- sza egyik helyről az másikra az fájdalmas lábait. Jaj, jaj, mindezeknek én vagyok oka és gyújtója.” A szöveg a kiindulópontba tér vissza, akár a teljes monológot kihúzhatnánk. A nyitó- és zárómondatokon belüli szövegrészek egyfajta fiókos szerkezetet működtetnek, ahol a témák egymás után nyílnak ki. A kiindulópontba való visszatérés pillanatát Ádám érkezése váltja ki, akinek gereblye van a vállán, és dolgozott. Ha tudatmonológként nyúlunk a szöveghez, akkor viszont Ádám már a kezdettől fogva jelen lehet, és azok a gondolatok, melyeket Éva közöl, egy pillanat alatt játszódnak le. A kígyó a Genezis-beli forgatókönyvet képezi le, ezért felveti a bibliai exegézis egyik alapvető kérdését, hogy mit jelent tulajdonképpen a jó és rossz tudásának megszerzése. A darabban, a biblia alapján, ám árnyaltabban, a kígyó a megkísérlés legklasszikusabb változatát veti be: Isten szavának interpretálásával: „Keserüllek, szerelmeseim, hogy ilyen tudatlanok vattok, és istennek parancsolatját nem értitek igazán, az élő Istennek is bosszúságot tesztek. Bizonságul hozom az menbeli Istent, hogy ez szép és gyönyörűséges fának gyümölcsében azmely nap eenditek, az ti elméteknek szemei mindjárt megnyilatkoznak: Istenhöz hasonlatosak lesztek, mindeneket, jókat és gonoszokat tudtok, jövendőt, mulandót érthettek. Ilyen nagy jóságok vadnak, Éva, ez fának megéte- lében és ennél is nagyobbak, kiket nyelvvel az ember elő nem számlálhat. S vagy micsoda halál követköznék ilyen szép gyümölcsnek megételéből. Látszik ugyan, hogy nem tudod, micsoda az jó. [...] ...és ez szépségű fának gyümölcsét tőletek megtiltotta volna, azt hidd csak Éva: avagy micsoda jel volna ez? Ezenképpen titokét Isten utálna...” Ha Isten szava nyelvi probléma („istennek parancsolatját nem értitek igazán”),
