Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Csicsay Alajos: Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén IV. (tanulmány)
Kétszáz éves dominanciaharcok Európa közepén 49 a többségi nyelvű gimnáziumba, de nem tették, mert nem akartak nemzetüktől elszakadó embereket nevelni. Márpedig a múltban a nemzeti jelleg kiformálásában a középiskolának jutott döntő szerep” (Korszakváltás, i. m., 64.). Ma inkább az alapiskola, vagy talán már az óvoda nevelési nyelvének a megválasztása a mérvadó. Meg a szakközépiskoláké. Ez utóbbiakat sikerült leghamarabb, szinte észrevétlenül bekebeleznie az államhatalomnak. Mint történész írja Kovács: „A tudomány ismer önkéntes és erőszakos asszimilációt. [...] Az erőszakos asszimiláció esetében a domináló mintaképeket és értékeket állami intézmények, társadalmi szervek nyomásával hozzák létre...” (Korszakváltás, i. m., 65.). Mert a cél végül is az, hogy a nemzet számbeli gyarapodásával demonstrálhassa, milyen sokan képviselik értékeit a nemzetek közötti versengésben, „...a sok szupremáciára alapozó politikai ideológia az államegység megszilárdítása érdekében kitalálta az egységes csehszlovák nemzet fikcióját. A hatmillió cseh így papíron egyesült a hárommilliónyi szlováksággal, s létrejött az államalkotó többség. De valóban csak papíron. Az állami propaganda kizárólag csehszlovák nemzetről beszélt és írt; a valóságban csehek és szlovákok éltek egymással elkeveredve, de mentalitásukat, saját kultúrájukat megőrizve” (Korszakváltás, i. m., 68-69.), ám a szlovákok múltjuknak és lelkiségüknek köszönhetően sokkal közelebb álltak a magyarokhoz, mint a csehekhez. Az ország népességének számához hozzáíródott még a hárommillió német, a közel egymillió magyar, több százezer kisorosznak nevezett ruszin és kisebb lélekszámú lengyel lakos. Mint a csehszlovák állam polgárai, a hajdani magyar mintára, együtt alkották az új politikai nemzetet. „A szlovák-cseh rivalizálás elárasztotta a közéletet, szüntelen súrlódásokhoz vezetett a tudományos életben, de kívül rekedt az iskolák falain. Akadtak cseh tanárok a szlovák középiskolákban (hol nem voltak abban az időben Szlovákia-szerte cseh értelmiségiek?) [...] Beilleszkedtek, de soha nem any- nyira, hogy átvegyék a testvérnemzet nyelvét; megmaradtak cseheknek. [...] A szlovák nem volt agresszív, így az együttélést semmi sem zavarta” (Korszakváltás, i. m., 69.). A mindenre eltökélt, következetes cseh politika tett róla, hogy ez az állapot mihamarabb megváltozzon - a szlovákok és a magyarok között. A szlovákok nem 1918-ban jelentek meg Pozsonyban, hanem sokkal korábban megkezdődött a betelepülésük észak és északnyugat felől. Kovács Endre szerint 1918-ban mindössze háromszáz öntudatos szlovák család élt Szlovákiában. Ezért az új szlovák értelmiség kialakulása hosszabb folyamatot igényelt. „A szlovákság legkiemelkedőbb politikusai közül kerültek ki a miniszterek (ezek hűséges kiszolgálói lettek a prágai centralizmusnak), de a »középkáderek« vonalán a csehekkel töltötték be az űrt” (Korszakváltás, i. m., 101-102.). A város elszlovákosítá- sa az 1920-as években indult el. A magyar utcai feliratok eltűntek, a szlovák mellett csak a német szövegüeket hagyták meg. A Pozsonyban megalapított egyetemet Co- meniusról nevezték el, és cseh tanárokkal töltötték fel. „A szlavisztika a csehek területe volt: a dialektológiát Vážný, a nyelvészetet Ryšánek, az irodalomtörténetet Viliam Pražák adta elő, a történelemben Václav Chaloupecký jeleskedett” (Kor
