Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - OLVASÓ - Keserű József: Az újraértett Krúdy (tanulmány)
86 Keserű József részletesen is értesülünk. Olvasási gyakorlatukban közös az, hogy mindketten önmagukra vonatkoztatva olvasnak, pontosabban: arra törekszenek, hogy életükben megismételjék az általuk olvasott regény szereplőinek cselekedeteit. Rezeda Káz- mér igyekszik Anyeginné válni, Madame Louise (akinek neve - mint kiderül - csupán felvett név) pedig hol kaméliás hölgyként, hol Donna Juanaként gondol magára. Ezzel a cselekedetükkel önkéntelenül is megkettőzik a fikciót: regényhősökként egy általuk olvasott regény hőseivé válnak. Olvasásmódjuk mindemellett még egy tanulságot hordoz magában. Azonosulni vágyásuknak köszönhetően mindketten elvétik az irodalmi olvasás lényegét: nem ismerik fel az irodalmi mü fikcionalitását. Különös módon azonban éppen e „hiba” révén hivják fel ,4 vörös postakocsi olvasójának a figyelmét arra, hogy ő maga ne kövesse el ugyanezt a vétséget. Nosztalgia, emlékezés és képzelet Az irodalomtörténet-írás Krúdyra sokáig megkésett romantikusként tekintett. Ma már ennél jóval összetettebbnek látjuk az író művészetét (amely több vonatkozásban — mint például az idöviszonyok problematizálása vagy az öntükrözés — szinkronban van a világirodalommal, sőt megelőlegez olyan prózapoétikai eljárásokat, amelyek csak a későbbiekben válnak meghatározókká). Ezzel együtt vitathatatlan, hogy Krúdy sok szállal kötődik a romantikához. Elegendő, ha csupán a kísértethis- tóriák iránti vonzalomra, a személyiség kettősségének gyakori tematizálására, valamint a múltnak a jelennel szembeni felmagasztalására gondolunk. Az alábbiakban ez utóbbi bizonyos vonatkozásaira térünk ki. Értelmezői már évtizedekkel ezelőtt megállapították róla: Krúdy a Monarchia írója, vagy legalábbis annak (egyik) legjobb ismerője. Kétségtelen, hogy a Monarchia világa nagy szerepet játszik Krúdy fikcionált univerzumában, s ahhoz sem fér kétség, hogy a boldog békeidőknek nevezett időszakot Krúdy mindig pozitív értékhangsúly- lyal emlegeti. Talán ennek köszönhető az az általánosító meglátás, hogy Krúdy nosztalgiával szemléli a múltat, amely szerinte értékesebb az erkölcsileg züllött jelennél. Első látásra helyénvalónak tűnhet, ha nosztalgiáról beszélünk az író múltértelmezése kapcsán, hiszen számos Krúdy-szövegben jól érzékelhető a nosztalgikus hangvétel jelenléte. A hangvétel elszigetelt vizsgálata azonban - mint korábban utaltunk rá — félrevezető lehet; észre kell vennünk, hogy Krúdy gyakran folyamodik olyan eljárásokhoz, amelyek kifejezetten rombolják a múlthoz fűződő nosztalgikus viszonyulást. Példaként említsük meg az író Nagy kópé című regényét. A Nagy kópé alaphelyzete már önmagában véve is nosztalgikus indíttatást sejtet: Rezeda Kázmér szeretné viszontlátni a huszonöt évvel korábbi Budapestet. Ábrándozva gondol vissza a 19. század világára, s végül úgy dönt, hogy megpróbálja felkutatni az elveszett múltat. A kutatás, természetesen, nemcsak térben történik (Rezeda a Belváros felé veszi az irányt), hanem időben is (igyekszik felidézni akkori élményeit és hangulatait). A nosztalgikus hangnem a regény több szöveghelyén is ki
