Irodalmi Szemle, 2011

2011/11 - SZEMLE - Száz Pál: Racine az Racine - a szöveg az szöveg (Jákfalvi Magdolna: A Jélrenézés esetei)

70 SZEMLE Racine az Racine —a szöveg az szöveg Jákfalvi Magdolna A fólrenézés esetei című kötetéről ,, Hiszen Racine egymagában, Racine nulla fokon nem is létezik. Csak Racine-jelzők vannak... ” Roland Barthes: Racine az Racine Racine nem (lett) része a (kortárs) ma­gyar színházkultúrának. Racine nálunk elsősorban a szövegben/könyvben s nem a testben/térben él, színrevitele ku­riózumnak számít. „Racine a magyar ol­vasónak elsősorban a Phaedra szerzője” mondja Jákfalvi Magda - noha nem iga­zán olvassuk/ismerjük a Phaedrát. Az 1960-as évek nagy Racine-vitája nálunk nem váltott ki széles körű visszhangot — Barthes Sur Racine-ja például máig nincs meg magyarul, míg Lucien Gold­man és Michel Bútor Racine-elemzése megvan. Az első átfogó, magyar Raci- ne-monográfiát Jákfalvi Magdolna írta meg az idén hosszas kutatás eredménye­ként; a könyv tehát - éljünk kliséjelző­vel - mindenekelőtt hiánypótló. Racine, mint a klasszikusok általá­ban, különböző nézőpontú elemzésnek, olvasatnak volt már alanya, számos iro­dalomkritikai iskola (iskola-)példája. Jákfalvi könyvének címében és hátlap­szövegében kiemeli, hogy „Az elemzé­seknek nem az a végső céljuk, hogy viszszavezessenek az egyedüli autenti­kus olvasathoz, hanem, hogy a félrené- zés és félreolvasás folyamatát vizsgálva feltárják a kulturális hagyományozódás jellegzetes, színházi működésmódját”. Jákfalvi leginkább azt vizsgálja, hogyan befolyásolja a színpadi jelenlét a szöve­gek olvasatát. Visszafelé indul el a recepciótörté­netben, hogy végül visszataláljon - ha nem is „az igazi” Racine-hoz, de - a szöveghez. Vagyis a tradíció kulturális hordaléka alá megy, úgy, hogy közben éppen a hagyományozódás folyamatá­ból von le hasznos következtetéseket. Megpróbálja tetten érni, miként formál­ja át a szöveg jelentését a színházi ha­tásmechanizmus, jelesül: a színházi si­ker hogyan alakít ki szokásrendet, tradí­ciót, kultuszt. Példának okáért: miként befolyásolja a darab olvasatát a Phaed- rát játszó színésznő életkora - hogy mó­dosulnak a nézőpontok egy idős (tradí­ció) és egy fiatal (autentikus) Phaedra esetén. A játékhagyományt és a kritikai recepciót, a kor kulturális hagyományát, a szövegkiadásokat és azok illusztráció­it figyelembe véve halad a tiszta szöveg felé, mely - amint visszanyerte szűzisé- gét elemzés tárgyává lesz. Jákfalvi pedig józan elemző - csak a biztos tények alapján tájékozódik, kizá­rólag a szöveg számít, a hermeneutika, a struktúra rendje, a konceptuális szeman­tika stb., induljon az elemzés akár a da­rab lexikológiájából, retorikai fogásaiból [Phaedra), szóképek használatából, dra­maturgiájából [Iphigenia), térhasználatá­ból [Berenice), időkezeléséből [Phaed­ra), vagy akár a szerző előszóiból. A kötet nagy részét Racine drámáinak elemzései és azok hagyományozódásá- nak vizsgálata teszi ki - ezt zárja mint­egy keretbe a bevezető tanulmány (mely

Next

/
Oldalképek
Tartalom