Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - GYERMEK, IRODALOM - M. Csepécz Szilvia: Macerák a gyermek(b)irodalomban (esszé)
44 M. Csepécz Szilvia zetten kártékony, ha a gyerekeknek nem hagynak elég időt a tennészetes kézírás begyakorlására. Nem az a lényeg, hogy a gyerek gyöngybetüket rójon a papírra, hanem, hogy fokozatosan megtanulja az élőbeszéd mondatokká alakított folyamatos leírását.) Korunk gyermekei - amennyiben a szülőktől vagy a nagyszülőktől nem hallanak mondókákat, verseket és meséket - már nagyon korán megismerkednek a virtuális mesevilággal. A képzelet „macerái” helyett sebesen pergő filmkockák formájában készen kapják a látványt. A rajz- és animációs filmek tartalmát és minőségét hadd ne boncolgassam: tudjuk, hogy szép számmal akadnak köztük a műfaj dicséretét kiérdemlő remekművek, és szórakoztató kis gegsorozatok is. (Ami azt illeti, az első, gyerekeknek szánt bábfilmek még a fekete-fehér képernyős televíziózás hőskorában születtek...) S szeretném is leszögezni, hogy a probléma gyökere nem a mozgóképes kínálatban, hanem a választásban rejlik. És itt kezdődik a szülő felelőssége. Az egy-két éves gyerek már vígan elücsörög a képernyő előtt. De ha ölbe vesszük, és együtt lapozunk végig egy képeskönyvet, már ki is zártuk a passzív szemlélődést. Rengeteg műanyagból készült, össze-vissza mozgatható játék kapható, hát miért vagyunk hajlamosak elfeledkezni a könyvről, mint készségfejlesztő „eszközről”?! És ez még csak az első állomás. A második a már említett mondókák és versek, továbbá a mesemondás időszaka. Isten hozott a gyermekirodalomban! Az agyonhasznált leporellók mellett elkezdhetjük építeni gyermekünk kicsiny „könyvtárát”. A könyvesboltokban hatalmas a kínálat. A szülő színesebbnél színesebb verses- és mesekönyvek közül válogathat. Ha van némi tapasztalata (és azért vesz új mesekönyvet, mert a sajátját meg szeretné őrizni, mint egy darab gyerekkort), akkor nincs különösebb gond. A gyerekirodalom klasz- szikusait gyakorta kiadják újra, s rendszerint - elsősorban a versesköteteknél — legfeljebb a forma és az illusztráció változik. Ám ennek ellenére ő is beleeshet abba a csapdába, amit a jó szándékú, ám tapasztalatlan vásárló kifejezetten ritkán kerül el: a rajzfilmekből ismert, könyvborítóra applikált csodálatos mesealakok csapdájába. Igaz, a könyv minimum háromszor annyiba kerül, mint egy „megfilmesítetlen”, és mintha kicsit idősebb gyerkőcöknek szánták volna, de „legalább majd akkor is jó lesz, ha megtanul olvasni”... Azt csak otthon veszik észre, hogy a nagy belső képek valójában félbevágott filmkockák, a lapok alján nyúlfarknyi, nagybetűs, ámde hevenyészett szöveggel. Emellett ott vannak bizonyos favorizált grafikusok, akik rendszerint banális versikék szerzőit illusztrálják. Mindegyik könyvet pontosan ugyanolyan stílusú rajzokkal. Ezek a mindig krétapapírra nyomtatott könyvek is szép nagyok, szép színesek, és természetesen igen drágák. Le kell szögeznem, hogy a könyvekre is érvényes: nem okvetlenül a drága és mutatós az értékesebb. Valamint az is, hogy mind a „filmes”, mind az egyformán illusztrált „versikés” könyvek pár magyarországi kiadó műhelyéből kerülnek ki. Ha egy kicsit alaposabban körülnézünk, rengeteg nem csupán tartalmas, hanem a fantáziát is megmozgató, kedves rajzokkal illusztrált gyermekkötetre bukkanunk, s ez a magyarországi kiadványok mellett a szlovákiai magyar kiadók által gondozott, elsősorban kortárs szerzők gyermekkönyveire is vonatkozik. Hanem, már ami a mesekönyvválasztást illeti, nem hagyhatom szó nélkül az úgynevezett tanmesegyüj- teményeket sem. Ez így természetesen nincs feltüntetve a borítón, és nem is az Aiszó- pusz-féle szépirodalmi örökzöldekre gondolok. A mai tanmesék írói általában pedagó
