Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - GYERMEK, IRODALOM - M. Csepécz Szilvia: Macerák a gyermek(b)irodalomban (esszé)
Macerák a gyermek(b)irodalomban 45 gus vénájú szerzők, és írásaik színvonala - tisztelet a kivételnek - igencsak megkérdőjelezhető. Mesevilágukra jellemző a gyermekkori jó és rossz tulajdonságok egyértelmű megfogalmazása, illetve a kioktatás: „Ha úgy viselkedsz, mint az engedetlen szentjánosbogárka, a lusta kislány, az irigy akárkicsoda stb., akkor bizony pórul jársz...!” Ezekben a történetekben annyira direkt módon jelenik meg a nevelési szándék, hogy - az egyébként kétségbevonhatatlan jóindulat - semmiféle teret nem hagy a gyermek sarjadzó fantáziájának játékos kibontakozására. Akinek volt türelme, és idáig követte tűnődő dünnyögésemet, annak feltűnhetett, hogy még egyetlen kortárs szlovákiai magyar vagy magyarországi, gyermekirodalommal is foglalkozó szerző nevét sem írtam le. Részint azért, mert írásomban elsősorban a gyermekek olvasási szokásainak változásaival és azok általános okaival foglalkozom, másrészt pedig az „is”-t hangsúlyoznám ki még egyszer, mivel neves íróink és költőink közül sokan publikálnak nagyszerű, és idővel minden bizonnyal klasszikussá érő gyerekverseket, meséket, illetve meseregényeket, ám inkább alkalomszerűen vagy gyűjteményes kiadásban, felnőtteknek szóló müveik mellett. De mert éppen a gyermekkönywálasztás - és -vásárlás - buktatóiról esett szó, a több mint félszáz, nekik is író szlovákiai magyar szerző közül néhány, számomra kedves nevet mégis megemlítenék: Simkó Tibor és Zs. Nagy Lajos ugyan már nincs közöttünk, ám játékos gyermekverseik révén (is) irodalmunk klasszikusainak égi táborát erősítik. Barak László már vérbeli kortárs (s bár egyébként nem igazán a könnyed hangvételű írásairól ismert), Időbolt című verseskötete jó ideje a kisebb-nagyobb gyerekek kedvence. És jöjjön még egy költő, Z. Németh István, aki eddig öt gyermekverskötettel (Hétre hét, hóra hó; Gyerkőce', Tündérvilág', Hemperkőc, Epercsutka, fagombóc) ajándékozta meg „szómókára” fogékony ifjú olvasóit. A mesék világából engem a hosszabb lélegzetű alkotások ragadnak meg igazán. Mostanában olvastam újra Tóth László A boszorkány porszívója című meseregényét, és remekül szórakoztam. Egészen más, de nagyon szeretnivaló hangulatot teremt Kovács Magda a Topolya úr csodálatos utazása című könyvében, N. Tóth Anikó pedig kifejezetten egyéni, bravúros nyelvi és képi világot jelenít meg mesés történeteiben {Tamarindusz', Alacindruska; Tükörkönyv). És ezen a ponton — kizárólag helyszűke miatt — be is fejezem a felsorolást, azzal, hogy az említett könyvek már inkább kisiskolások kezébe valók, és elsősorban könyvtárakban érdemes utánuk érdeklődni. Én ellenben a „könyvesboltban” szakítottam meg gyer- mek(b)irodalmi maceráimat, mégpedig a két-három éves gyerekeknek szánt könyvek között. Az óvodás korszakban már könnyebb a választás: a népmesék birodalma egyre tágasabb, s a mondókákat mind hosszabb versikék követik, hogy a gyerek fogékony elméje - akár valamilyen szerepjátékon belül - végül egy-két „csupa rím” állatmesével is gazdagodjék. Kisiskolásként némileg módosulva visszatér az „elsőkötetes vásárlás” problematikája. A gyerekközösség ugyanis már következetesen nézi a mesefilmeket, és ez hatalmas üzlet a filmforgalmazók mellett a könyvkiadóknak is. Tegnap még az Oroszlánkirály volt a sztár, ma Thomas, a gőzmozdony... Naná, hogy a filmsnitteket szinte azonnal könyv alakban is a piacra dobják! És a gyerek rendszerint nem olvasnivalót választ, ha könyvet vennének neki, hanem az éppen aktuális rajzfílmhőst, papíron. Ha pedig még matricákat vagy egyéb hasonló izéket is adnak hozzá, akkor
