Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Bodnár Gyula: Az univerzum polgára (tanulmány Kulcsár Ferencről)
BODNÁR GYULA Az univerzum polgára Vallomással kell kezdenem. Kulcsár Ferenc több mint negyven éve fogott meg első verseivel, s azóta is tisztelője vagyok költészetének. Nem, nem azért, mert költőnk földim, azaz bodrogközi. Sőt a sík tájon csupán két, cipónyi domb és az Erős- melynek erdejében, „az erdő sűrű mélyén” megölték Ábelt, az „örök embert” - választja el szülővárosomat, Királyhelmecet, szülőfalujától, Szentestől, a szentesi Lingó-hegytől, ahol, mint a Bálám szamarában írja: „Az égre gomolygó füstoszlopok tövében megszületett R. C., az Angyalhegy hajlatán, a népek új hajnalán, a virágba borult és tébolyult huszadik század derekán.” De még csak nem is a közös szülőföld, nem az első közös otthonunk verseiben, a bodrogközi monda-, legenda-, rege- és hitvilág ihlette mesenovelláiban megjelenő ismerős tárgyi és természeti környezet, nem is Szentes bolondja, a Helmecen szintén fel-felbukkanó, s igy ugyancsak közös ismerősünk, a Bálámban is megénekelt Smiderczky Józsi miatt lett egyik legkedvesebb szlovákiai magyar költőm. S végképp nem azért, mert ö is a Csallóközben telepedett le, és így hosszú éveken át együtt ingáztunk Dunaszerda- hely, illetve Nagymegyer és munkahelyünk, Pozsony között. Hanem világlátásának, -érzésének, hangjának, versei romantikus, bluesos, barokkos, elégikus, minimalista, népzenei elemeket is alkalmazó, tehát sokszínű hangszerelésének köszönhetőn. Már az első önálló kötete, az 1972-ben megjelent Napkitörések, majd az 1993-ban kiadott hetedik verseskönyve, a Mindig lecsupaszított versei, a kétsorosak is telve érzelmekkel, amelyek nem csapnak át érzelgősségbe, hanem gondolatiságukkal egyetemben elemeinek a hétköznapoktól, felemelnek, mintha ünnep lenne. Hát még amikor azokat a köteteit veszem kézbe, az Eden- nek neveztem címűt, a Krónikatöredéket, A felkiáltójeles emberi, melyekben nyelvi készletének - ahogyan ő mondja, kétszázezer billentyűs aranyorgonájának - bőséges forrásából merítve, olykor-olykor árulkodón előbukkanó hevületében túlságosan is sokat merítve, lelke mélyéről zenemüvekként áradnak, hömpölyögnek elő különböző terjedelmű és tematikájú, de mindig ugyanazt a költői arcot és vénát mutató versei a miniatűröktől kezdve a poéma terjedclmüekig. Ezeket székesegyházban- Petőfink szerint a költészet egyébként is székesegyház szóval e verseket székesegyházakban kellene mondani, nem is mondani, szavalni, ahogy Dylan Thomas szavalta az övéit, hogy beleremegett a lélek, s beleremegtek a katedrális falai. A pályatárs, Tóth László, nemzedékének, a magyarországiakat is beleértve, azon tagjai közé sorolja Kulcsár Ferencet, akik már a pályájuk elején a legszélesebb regiszteren képesek megszólalni. S ha már Tóth László, akkor még egy gondolat az alighanem leghitelesebb tanútól, hiszen Varga Imrével hármasban mintegy triumvirátust alkottak a „kilencek”, vagy ha úgy tetszik, az „egyszemű éjszakások” indulásakor,
