Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) VI. (napló)
Feljegyzések elmenőben VI 19 Szeptember 23., szerda. Ha ma - most - azt írom ide, hogy létezik csoda, akkor az egyáltalán nem valami abszurd szösszenet, hanem tény. Mert egy évvel ezelőtt csoda történt velem: életben maradtam. Igaz, iszonyú szenvedések árán, de fo- lytathatóvá vált, amit - ott és akkor - folytathatatlannak véltem. Hiszen nem volt egy százaléknyi esélyem sem a gyomorrákkal szemben. Most pedig ennek a különös és leírhatatlan évfordulónak az estéjén pezsgőt iszom, s ha nem is vagyok teljesen egészséges, de azzal a hittel kortyolom a pezsgőt, hogy legyőztem a rákot, eddigi életem legveszedelmesebb és legalattomosabb ellenfelét. Hogy mi, s hogyan lesz tovább, szinte lényegtelen. Lényegtelen!!! Még az is megőrzendő, hogy kimentem újra meghallgatni a szarvasbikákat, de itt lent a síkságon csend volt. Ellenben megfigyelhettem a hollók estéli vonulását. Előbb az „öregek” szálltak át felettem sajátos szárnyzizegéssel, halk-rekedt hangon búcsúzva a naptól, lomha, nehézkesnek tűnő repüléssel, majd a négy idei szaporulat igyekezett a szülőpár nyomába, s egy kört leírva a jegenyenyárfák felett, felgallyaztak a fákra. Különös, hogy eddig nem vettem észre, mennyi méltóság van e madarak repülésében... Szeptember 24., csütörtök. A rák utáni év első napja! Délután - itt szöszmöt- ölve a verandán - az járt az eszemben, hogy mostantól minden naplóbejegyzést az előbbi nyitómondattal kellene felvezetni, hogy az egy évvel ezelőtt elnyert időhaladékra minden nap figyelmeztessem magamat. Meg hogy e „haladéknak” a valós értékét folyamatosságában éljem meg és át. Persze, nincs ennek semmi különösebb jelentősége rajtam kívül senki számára, de mint egyféle kihívás a hétköznapi történések medennélyét igazítja a hullámok alá... Igen! Valami efféle szerepe lehet. Esetleg. Odakint az udvarban és a kertben egész nap szüret és romeltakarítás. És jó, hogy nem vitt ki a fene - ugyan miféle bajt-vészt jelentett egykor a Fene nyelvünkben? - vadászni, mert hosszú aszály után az előbb potyorászni kezdett az eső. Eshetne reggelig... Szeptember 25., péntek. Tegnapi elszánásaimat az egész napos rosszullét dugába döntötte. Régóta nem éreztem magamat ily cudarul, mint az elmúlt éjszaka, meg ami azt követte - mostanáig. Hideg lett, s az erős északi szél belekapott a csontjaimba-ízületeimbe, hogy alig tudom mozgatni a bal karomat, s az ujjaimat. S ez a vacak, összetákolt „gyomrom” is megint rendetlenkedett, pedig már azt hittem, tudja - vagy megtanulta - a kötelességét. És hiába próbálom csillapítani orvosságokkal a kellemetlenségeket, nem érzek semmi javulást. Mindebből „természetesen” az következett, hogy se bent, se kint nem tudtam semmit elvégezni abból, amit mára elterveztem... Azt hiszem, ez a mai nap egyféle figyelmeztetés arra a realitásra, amiről szeretnék elfeledkezni. Tehát: jobb, ha beismerem, hogy kikerülhetetlen bizonyossággal haladok a Semmi felé - így nagy S-sel!
