Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) VI. (napló)
20 Gál Sándor Szeptember 26., szombat. A legfontosabb: a lugast délután Sándor barátaival együtt lecsupaszította. A vártnál kevesebb termett, de pár liter törköly azért csak lesz belőle. A fiúkat szüret után megvendégeltem - főztem számukra egy nagy fazék vaddisznógulyást. Bepakolták az egészet, kellő mennyiségű bor kíséretében. A végén már igazi szüreti hangulat kerekedett ki a lugas alatt. Délután a ház mögötti füvet próbáltam lekaszálni; egy ideig jól is haladtam, de csakhamar pörögni kezdett velem a tágabb környék, aminek következtében gyorsan abba kellett hagynom a munkát. Aztán lenyeltem egy Aulint - ez egy fájdalomcsillapítónak a neve -, s ez hamarosan helyreállította az elromlott egyensúlyt. Most viszonylag jól érzem magamat, leszámítva a fáradtságot. Szeptember 27., vasárnap. Igazán szép szeptembervég. Ahogy kimentem a „terület-re” - vadászni, természetesen -, azt láttam, hogy a levegő megtelt libegő ökömyállal. Ökömyál... Egyszeriben magam előtt láttam akármilyen nyári délutánon a búzakévékkel magasan megrakott szekeret, a szekeret húzó nagy szarvú, lomha járású ökrökkel, ahogy lassan ballagnak a poros utcán... Még félhold alakú körmeik porba maradt lenyomatát is magam elé tudom idézni. (Pontosabban: patáik alakját, hiszen a szarvasmarhák a párospatájúak közé tartoznak. Ezt csak a szakmai rend kedvéért, hogy ne érje szó a ház elejét.) Ötven évvel ezelőtt még voltak igavonó ökrök, de azóta teljesen „megszűnt” e nagy erejű igavonó állat - s mára már csak a neve maradt: te ökör! Meg ugye, így, ősszel, a szálló ökömyál, amelynek azonban az igazi ökömyálhoz semmi köze. Nyáridöben, nagy hőségek idején a szekereket vagy az ekét vontató-húzó ökrök szájából habzó váladék „szakadt le”, amely valóban hasonlított a szeptemberi levegőben szálló „ökörnyálhoz”, ami persze nem ökömyál, hanem a kicsi pókok repülésének az eszköze - pókháló, amelyen a csöppnyi pókok utaznak délre, melegebb tájak felé... Az ökrök feleslegessé váltak, de így, szeptember idején mégis megtelik a levegő ökörnyállal - mögöttük pedig ott cammognak emlékeim nagy erejű igavonói - a heréitek! Szeptember 28., hétfő. Az epret újítottuk fel délelőtt, mert elöregedett, benőtte az egész ágyást. Egy kicsit meg is betegített az ásás-hajlongás-vízcipelés, de délre kihevertem. Délután pedig körtét szedtem kompótnak. Az öreg körtefa az idén is kitett magáért, testes, zamatos gyümölcsöket érlelt. Csak az a baj, hogy nekem most egy kicsit kockázatos a körte fogyasztása... Szeptember 30., szerda. Elidegre fordult az idő. A Lomnici-csúcson, ami ide légvonalban alig száz kilométer, már havazott. De kint még lehet dolgozni. S mert lehet, hát már a kert tiszta, mert ma délelőtt kiástam a zellert is, és lecipeltem a pincébe. Este pedig kimentem Gombos alá vadnézőbe, de csak egy ügyefogyott, má- sodagancsú bakocska jött elém a kukoricából, meg is ijedt tőlem rendesen... Különben kint és bent üres minden. De ez az „üresség” cseppet sem zavaró. Van. Telik, s terjed - talán... Meg kéne írni, hogy megszűnjék.
