Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - SZEMLE - Márkus Béla: A jelentéktelenség óceánja (Grendel Lajos: Négy hét az élet)
A j elentéktelenség óceánja Grendel Lajos Négy hét az élet című regényéről A borítólap ajánlása a számvetés regényeként aposztrofálja az alkotást. Kegyetlen és önsajnálat nélküli szembenézésként. Pátosz és nosztalgia nélküli „gyónásaként, ahogy ez már a történet végén, összegzés gyanánt, mint egy műfaji meghatározás is elhangzik. Hogy ki gyón s kinek, erre könnyebb a válasz: Sanyi, a főalak, Hugónak, akit ugyan nemegyszer fantomlénynek vél, nyugtalan lelkiismerete „materializált” kivetü- lésének, ám akinek az elbeszélt sorsa alig hézagosabb, mint az övé. Nehezebb kérdés, ki készít számvetést. Ki néz szembe kivel. Nem Sanyi ugyanis az elbeszélő. Közvetve vall, áttételesen, nem közvetlenül. Akkor beszél első személyben, ha átengedi neki a szót az eseményekben egyáltalán nem érintett és érdekelt személytelen történetmondó. Akinek tehát nincs alakja, sorsa - hangja, modora, tónusa azonban nagyon is van. Jól felismerhető, jellegzetes, ahogy bánik velük, használja őket. Mindjárt ahogy a szereplők közül Sanyihoz viszonyul: ha nem léptetné fel a cselekmény egy bizonyos pontján, a főhős első külföldi útja után ama „disztingvált urat”, a bizonyosan belügyes alkalmazottat, akkor sosem derülne ki, hogy a beszámolóra kényszerített férfiúnak van teljes neve is - Varga Sándor -, nem csak a keresztnevén ismeri mindenki s becézi, következetesen, mint az elbeszélő. Aki mintha babusgatni, kényeztetni szeretné, vagy legalábbis megtartani (s megmaradni) a bizalmában - ezért marad közel hozzá, annyira, hogy a végén a jelképek magasába emeli, egy eltűnt világ utolsó mohikánjaként tünteti fel. A Felvidéken megszűnt, elpusztult magyar középosztály képviselőjeként, a haldoklás hangjainak meghallójaként szerepelteti. S e szerzői szót, döntést csak föl- és megerősíti a szerző két elhatározása, tette. Az egyik a szerkesztői, a szöveg terének elrendezése: úgy építi fel - azaz igazában le - a történetet, hogy az első részt a 19-es sorszámmal kezdve az utolsóban, a harmadikban a 0-ig, üres lapig jut. A másik a címadási, a teremtett világába való beléptetésé: úgy üz (intertextuális) játékot, hogy az olvasó figyelmét a máshonnan ismerős „Csak egy nap az élet”, az „Egy nap élet”, a „Csak egy nap a világ” vagy éppen a „Két nap az élet” feliratszövegek között kalandoztatva végső soron mégiscsak az elmúlásra, az idő véges voltára tereli. Holott itt, Sanyi esetében mégsem katasztrófáról, háborús végveszélyről van szó. Nem a halál esélyeit latolgatja, hanem a saját és tágabb családja múltjának életlehetőségeit. Jól
