Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Szászi Zoltán: Elindulnak a hajók (novella)
SZÁSZI ZOLTÁN Elindulnak a hajók jjc Tálamon Fonzinak, innen Karamellillatú szelek futkároztak végig a környéken. A pirított cukor kesernyésédeskés szaga, amely a közeli, bő százéves gyárból egész télen bőszen hömpöly- gött, így a cukorfözés idején még a városka túlsó szélén, abban a huzatos, féloldalas, inkább tehermentesítő útnak mondható utcában is jól érezhető volt, ahol a gályakapitány lakott. A szelek felhőket hoztak, ezeknek árnyékában estére barna por, finom mázszerű réteg vonta be a fákat az út mellett, bevonta a fákon didergő madarakat, a cinegék hangja még jobban elvékonyodott az árnyékoktól, a kapitány ablaka alatti egyetlen fenyő tetejére egy lassú, borzas, karamellszínű bagoly ült, s pislogva nézte az ablak mögött a szórt fényben motozó emberalakot. Harmincadik tavaszát taposta még csak, s máris kapitányi rangig vitte a csupa izom, mégis laza tartású, bütykös kezű, szökés hajú, pihés állú, nikotintól barna baju- szú férfiember, aki éppen újabb kihajózásra készült. Utálta az édeset, s mivel egész nap az undorító karamellillattal kellett orrának birkóznia, még a kubai szivar füstje, a méregerős Partagas, az enyhébb és finomabb dohányból sodort Sparta cigaretták szinte állandóan orra alatt gomolygó fústmacskái sem voltak képesek teljesen kiszorítani a szaglóidegek pályáiról. Ezek a szaglóidegek ugyancsak érzékenyek voltak. Amikor hőn szeretett kikötője felé tartott, már hat és fél szárazföldi mérföld távolságból megérezte a sós tenger leheletét, a rothadó halak semmivel össze nem keverhető szagát, a kikötői kocsmák rum- és grogillatát, a gépolaj, a kenőanyagok, a poros rakterek világát, amely az orrába koccanó molekulák révén üzent neki: itt várunk, itt van az álomvilág, innen indulhatsz, csak gyere már! Bagolyarcú halárus asszonyok mély tekintetét érezte mindig a háta közepén, amikor utazóládáját cipelve a halpiac mellett, a révkapitány irodáját érintő, betonos úton ballagott a hajóját a kikötővel összekapcsoló vékonyka palló felé. Az agya, miután már az orr megérezte a kikötő és az ígéret illatkombinációját, máris befogadta azokat, és együtt kezdett hullámzani, rezegni annak a végtelen szabadságnak a lelket borzongató simogatásával, amit a be nem látható távolságokat kínáló tenger, a soha be nem teljesülő óhajok, megfakuló szerelmek és az itthon hagyni vágyott szürkeség sorsként írtak meg a kapitánynak.- Kocsmába kell menni! - gondolta magában a kapitány, mert úgy érezte, ezt a karamellbüzt már csak egy tömény és áporodott kocsmai füst, férfihúgy, sós hering, köményes meg ágyas pálinka, átázott kalapok és kabátok, izzadt férfiak szaga, meg a nagy mellű kocsmárosnő moszkvai kölnijéből egy óra ott-tartózkodás után kialakuló, * Tizenöt éve, 2006. szeptember 8-án hunyt el Tálamon Alfonz író. Harmincéves volt. - A szerk.
