Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Váradi Nagy Pál: A jövevény (novella)
24 Váradi Nagy Pál nek. De előbb a seb. Talált valami csajkát, száraz fát, tüt, pálinkát, cérnát. Inkább remete lehetett az öreg, mint csöves. Főzött, szeszeit, és ezek voltak az első hangok, amiket kiadott - megvan talán már két hete is. Kezdett szemerkélni az eső, mire az öreg magához tért. A gyomrából kiálló csontorka rezdülésein lehetett látni, hogy máshogy lélegzik. A víz finom érben vitte a vért a gally tövéről. Az öreg nézte, ahogy a jövevény a barlang szájában ül, elgyötört szemekkel, és evett. Próbált megmozdulni, de a kövek fogták. — Több, mint egy hete nem ettem - szólalt meg a jövevény, és pofázta tovább a konzervet. Meg volt mosakodva, az ujjai sínben. Az étel miatt még a sérülés dacára is jobb színben volt, mint előtte. Örült a használható lábbelinek is. Az öreget egyelőre hagyta puhulni. Legalább egy vadászkése már volt, és talált bent egy inget is. Nem tisztát, de szárazát. A vasszekrényt viszont nem tudta kinyitni. Közben rákezdett a vihar. Ettől az öreg is megélénkült egy kicsit, de már annyira didergett, hogy nem sok értelmes hang jött ki a torkán. — Kéne a pisztoly - kiáltotta végül, hogy az esőt túlharsogja, és farkasszemet nézett az öreggel. Dörgött néhányszor, mire nyilvánvalóvá vált, hogy az eldöntötte: nincs vesztenivalója. A jövevény is belátta, hogy patthelyzet van, mert a keleti esőbe nem akart kibújni, hogy komolyabban kérdőre vonhassa. Evett tovább. Az öreg fészkelődni kezdett. Nagyjából egyszerre vették észre, hogy a patak duzzad, és néhány perc alatt annyira megemelkedett a szintje, hogy az öregnek ki kellett emelnie a fejét a vízből. Tagjain a kövek nehezek. Fogják. — Ha nem, hát nem. Az öreg nem felelt. Vergődött, amennyire a kövek engedték. A csontorka mintha megtörte volna a sáros tajtékot, és nem látszott, mennyi vér keveredik a sodorba. A jövevény letett a pisztolyról, és kibontott még egy konzervet. Várta az eső végét. Evett, és egykedvűen nézte az öreget. Olykor úgy tűnt, hogy a megvadult víz meglazította a tagjain a köveket, de egyedül a fej látszott ki a sáros áradatból. Már nem nézhetett hátra, úgyhogy egy csapzott tarkót, feje búbját mutatta a parton ülőnek. A jövevény azért kéznél tartotta a szerzett kést. Elbóbiskolhatott. Mikor ocsúdott, már sütött a nap és a patak szinte a barlang száját mosta. Az öreg nem látszott sehol. Szedelőzködött, és a patak mentén, szívós léptekkel ereszkedett tovább a város felé.
