Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - VÁLTOZÁS, VÁLTOZATLANSÁG - Alabán Ferenc: A hungarológia szintjei és perspektívái II. (tanulmány)
72 Alabán Ferenc kap ebben a kontextusban a nyelv és a nyelvismeret. A magyar nyelv (s annak bizonyos szintű elsajátítása és ismerete) — függetlenül attól, hogy hogyan kezeljük a hungarológián belüli szakterületek viszonyát - a magyarságtudományban és annak oktatásában mindenképpen központi, funkcionális szerepet kap a jövőben is, úgy is mint különálló diszciplína, s úgy is mint az oktatás pótolhatatlan eszköze. A hungarológia oktatásába az elmondottak alapján és mintájára kerül be - Szende Virág és mások nyomán - a „nyelvdomináns és a tudományoktatás” minősítő kategória is, amely végső soron szintén annak a függvénye, hogy milyen nyelvi szinten, milyen szakmai igényességgel szükséges (lehet) a hungarológiai tárgyakat oktatni, illetve milyen igényességgel várható el a nemzettudomány tudományos szintű és differenciált művelése. Ideális esetnek mondható az, ha a diák jól ismeri és használja a magyar nyelvet, más és szélsőséges esetnek számít viszont az, ha a hungarológia iránt érdeklődő nem ismeri a magyar nyelvet, de szeretne megtanulni magyarul és szeretne minél többet megtudni a magyarságról. Mindennek a sikeressége nyilvánvalóan a tanár megbízható szakmai felkészültségén és differenciált módszertani képzettségén múlik. A korigény közép-európai szintű megjelenése a hungarológiában Jelenünk követelményeinek és egyben lehetőségeinek megfelelően szükség van egy új, szerkezeti és funkcionálisan megújult tartalmi összetevőkből álló (művelődéspolitikai) koncepcióra, amely a hungarológia megújításakor természetszerűen veszi figyelembe az elmúlt időszakban lezajlott társadalmi, politikai és egyben személyi körülményeket. A hungarológia eddigi történetének áttekintéséből bárki számára kiderül, hogy egy olyan tudományterületről van szó, amelyet mindenkor rendkívüli módon befolyásolt az aktuális politika és a politikai rendszer működése. Akár a kutatásról, akár az oktatásról legyen is szó, politikai támogatás nélkül nem lett volna sikeres és hatékony az ágazat. (Nyilvánvaló, hogy elsősorban tudomány- és oktatáspolitikai támogatást értünk a té- telszerüségek alatt.) A hungarológia új lehetőségeinek személyi és tárgyi biztosításához az előzőekhez képest feltételezhetően határozottabb anyagi támogatásra — tehát egyúttal nagyobb politikai támogatásra (sic!) — is szükség lesz a megfelelő keretek között. Másrészt: semmiképpen sem lenne üdvözítő, sőt kimondottan hiba lenne, ha a szakmai vonatkozásokat is a politika próbálná helyettesíteni, és ab ovo kisajátítaná magának annak eldöntését, hogy mit és hogyan kell csinálni a hungarológia kutatását és oktatását illetően. Elengedhetetlenül szükséges a hungarológia múltjából levonható tanulságok számbavétele is ahhoz, hogy megállapíthassuk: a hungarológia potenciálisan a jövő interdiszciplináris tudománya lehet, melynek feladatai, funkciói nem pusztán a múltban voltak, és nem csupán a hagyományai veendők számításba, hanem - terveit és jövőbeli helyzetének kialakítását támogatandó - egyre jobban igényli módszereinek, eszköz- rendszerének és presztízsének megújítását. A hungarológia a különböző szintek, szinterek és kontextusok - magyarországi szint, a határon túli kisebbségi magyarság közege, közép-európai tartomány, európai kon-
