Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - SZEMLE - Vincze Ferenc: Négykezes (Györffy Miklós: Zongora akarunk lenni)
80 SZEMLE ve kiegészítik egymást, s így az olvasó gyakran eddig nem látott fényben érzékelheti a német irodalom müveit, tendenciáit — és nem utolsósorban azok magyar irodalomhoz fűződő viszonyát. A metaforikus címen túl a pontosan megválasztott alcím részletesen lefedi a kötet felölelte teret, tárgyat és viszony- rendszert. Nem véletlen a közép-európai megjelölés: a Prágában - és a Monarchiában — élt Kafka, az Ausztriában alkotó Thomas Bernhard, Amo Geiger, de akár a filmrendező Micheál Haneke, a németországi Botho Strauß ugyanúgy hozzátartoznak ehhez a régióhoz, mint Földényi F. László vagy éppen Bombitz Attila. Közös mindannyiukban a német nyelvű irodalomhoz (irodalmakhoz?) való viszonyuk. S mindemellett: interferenciák. A szépirodalmi müvek, a megmozdított hagyomány találkozásai, de a magyar és német kultúrkör egymásba kapcsolódása, kölcsönhatásai is kiérződnek a megfogalmazásból. Átfogó és pontos kijelöléssel igazítja útba olvasóját az alcím, ugyanakkor mégis tág teret enged az értelmezőnek, hiszen éppen amennyire meghatározza, ki is szélesíti a megszólalás módját és terét. Györffy Miklós összefoglaló jellegű, ugyanakkor mindig részletező gondolat- menetének írásba foglalásához olyan formát választ, melynek kevesen követői és művelői a kortárs irodalomtörténetben. A szövegek szinte minden alkalommal az esszé és az irodalomtörténeti dolgozat között mozognak, egyszerre viselik magukon szerzőjük szubjektivitását és szaktudósi tapasztalatát. Miközben Kafka művei kapcsán az olvasó elmerülhet a Kafka-filológia útvesztőiben, a hagyatékban maradt regények összeállításának és sajtó alá rendezésének mikéntjében és hogyanjában, az értelmezői szempontok érvényesítése mellett az írás egy pillanatig sem válik csupán szakszöveggé, hanem megmarad az esszé határain innen - és néha túl. Musil vagy éppen Thomas Bernhard - az utóbbi jelentős szerepet és helyet kap e kötetben - értelmezésekor Györffy felhívja a figyelmet az említett szerzők olyan, kevésbé a figyelem központjában lévő alkotásaira, melyek így, éppen ezeknek a Györffy-szövegeknek köszönhetően kerülhetnek abba a kánonba, mely a német irodalomról való tudásunkat és ismeretünket képezi. A német irodalom területi tagozódása és ezen részek egymáshoz való viszonyán túl az alcímben jelölt interferenciák a magyar és német kulturális összefonódásokban is működnek. Földényi F. László Kleist-szótára (Heinrich von Kleist. A szavak hálójában), vagy A gömb alakú torony című köteteinek tárgyalása, de ide tartozik Bombitz Attila Mindenkori utolsó világok című, az osztrák regényirodaimat felölelő munkájának recenzálása is, mind azokra a tendenciákra és kísérletekre mutatnak rá, melyek valamiképp - elég jelentősen - hozzájárultak és járulnak ma is a német irodalom magyarországi befogadásához. Jól kiegészítik ezt a részt, illetve gondolatmenetet a magyar irodalom német recepciójáról, majd a Márai Sándor és Kertész Imre német fogadtatásáról született írások. Jól látható Györffy Miklós azon törekvése, miszerint nemcsak a már kano- nizálódott müvekre, életművekre figyel, és persze nemcsak a szépirodalomra (Micheál Haneke filmjei), hanem az éppen
