Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - SZEMLE - Németh Zoltán: A naplóírás metafikciója (Tőzsér Árpád: Érzékek csőcseléke)
SZEMLE 75 kor átírhatja a múlt eseményeit, s ítélkezhet a naplóban említett emberek fölött (Tőzsér például Esterházy Pétertől Cselényi Lászlóig, Szigeti Lászlótól William Shakespeare-ig szinte mindenkiről ítéletet mond!), akkor a napló kritikusának pozíciója még összetettebb. Ha a napló „a legmagasabb gondolkodási-közlési forma”, a „teljhatalom”, akkor a naplóról szóló kritika összetettsége fölött is szükséges elgondolkodnunk. Mert a szövegnek ez a pontja az olvasói pozíció mindenkori összetettségének kérdését veti fel és hangsúlyozza, leszámolva az ártatlansággal és naivitással, az ártatlan és naiv olvasói pozícióval. A naplók naplójának olvasója ugyanis nem hitegetheti magát a lapos realista olvasói pozícióba való belehe- lyeződés idilli állapotával, a szöveg és a megtörtént életesemények megfeleléseinek problémában világába való el- merüléssel. A metafiktív napló olyan, többszörösen önreflexív olvasói pozíciót követel magának, amely elkerülhetetlennek tartja a számvetést az irodalmi mü, így tehát a napló fiktív, többszörösen reflektált természetével, s olyan olvasásban érdekelt, amely éppen az ösz- szetett szerzői és olvasói pozíciók játékának keresztútjaiban helyezi el önmagát. Mindez természetesen nem teszi lehetetlenné a szoros referenciális olvasáson alapuló kritikai észrevételeket sem. Azokról az esetekről lehet itt szó, amikor a napló szereplője esetleg visszaszól. Hasonló példák megtörténtek a kulturális antropológiában is, amikor a vizsgált bennszülöttek Harvardot és Ox- fordot végzett unokái kezdték el újraolvasni a nagymamáról, nagypapáról írt elemzéseket, s javították ki az antropológusok tévedéseit,4 kis túlzással akár azt is megemlítve, hogy a nagyszülők utóbb jókat kacagva mesélték, hogyan csapták be a külföldi antropológusokat. Tőzsér naplója mintegy magában foglalja ennek lehetőségét is, hiszen gyakran vitát kezdeményez, neveket említ, illetve a neveknek véleményeket tulajdonít, s ezzel kapcsolatosan határozza meg önmaga helyét. Arra a párhuzamra is fel lehet hívni a figyelmet, amely a tőzséri naplók naplóját Márai naplóihoz köti: a szerző (?) - narrátor (?) egy helyütt valóban meg is említi, hogy „»Naplóírásban« Márai tanítványa vagyok.” Arra a sajátos konzervativizmusra gondolok, hogy a naplóíró már nem teljesen tartja magát a kor részének, mintegy idegenül, kívülről szemléli azt, kívül érzi magát a jelen időn, de paradox módon, voltaképpen nem értésének filozófiai távlatából képes olyan jelenségekre rámutatni, amelyek a korban benne élő számára mintegy láthatatlanok. Vannak ennek pozitív és negatív vetületei. Pozitív a kívülállásnak, az igazságkeresésnek és bölcselkedésnek az erudíciója, de számomra negatív értelmezéseket von maga után Tőzsémek három kérdésben elfoglalt álláspontja: a posztmodem kor és irodalom, a balkáni szerb háború és harmadszorra a feminizmus, illetve a hagyományos női szerepek kérdésében kifejtett és képviselt véleményével szemben tudnék megfogalmazni nagyon erős ellen- véleményeket. írásom végén azonban inkább Tőzsér Árpád naplójának egy parádés elemzésé
