Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IDENTITÁS, HUNGAROLÓGIA - Alabán Ferenc: A hungarológia szintjei és perspektívái I. (tanulmány)
ALABÁN FERENC A hungarológia szintjei és perspektívái I. A hungarológia fórumai Annak ellenére, hogy a hungarológia fogalma több szempontból közelíthető meg, megfigyelhető bizonyos egységesülés a definíciós törekvésekben is. Ebből a szempontból példaértékűnek és irányt mutatónak tekinthető a Hungarológia az ezredfordulón című, 2000-ben megrendezett nemzetközi tudományos tanácskozás, melynek előadásai meg is jelentek.1 E vendégoktatói konferencia megrendezésének ideje összefüggésben van a Hungarológia címen publikált periodikum megjelenésének időpontjával, melynek akkor közölt anyagai a rendezvény előkészítéséül is szolgáltak, s bizonyos formában vissza is tükrözték a rendezvény felépítését és napirendi pontjait. Kissé furcsának tűnt, hogy Köpeczi Béla, mint a Hungarológiai Tanács akkori elnöke bevezető tanulmányában a hungarológia helyzetének az 1990-es évek eleji állapotát mutatja be az ezredfordulón, egy közel tíz évvel azelőtt megjelent cikkének életre keltésével és újraközlésével.2 Valójában a Köpeczi-írás - bár történtek változások a hungarológia fejlődésében - reálisan tükrözte a tudományterület akkori állapotát, mivel nem sokat veszített aktualitásából. A hungarológia egységesítési szándéka Köpeczi Béla áttekintéséből is kitűnik, mivel ahogy megállapította: „A magam részéről a hungarológiát a magyarságra vonatkozó ismeretek kereteként fogom fel, ami azt jelenti, hogy különböző diszciplínák elemeinek egy meghatározott célra irányított, egymásra is vonatkoztatott egységeként.”3 A szempontok és a tudományterület összetevőinek összefüggéseire mutat rá a tanulmány szerzője, amely az egységesítés alapjának számít, akárhogy is határoznánk meg a hungarológia fogalmát. Az „ismeretek kerete” ugyanis akkor is megmarad, ha a hungarológiát filológiai stúdiumnak, művelődéstörténetnek, vagy éppen „sorstudománynak” fogjuk fel. A hungarológiai érdekű keretek - az érintett szempontokat figyelembe véve - a jelenlegi „összmagyarság” nyelvi-kulturális-történelmi örökségére terjednek ki. A fokozatosan körvonalazódó komplexitás igénye - az egységesülés felé haladva - érezhetően elmélyítette és gazdagította a hungarológia fogalmi tartalmát, akár a magyar mint idegen nyelv és a magyar kultúra oktatását illeti, akár a magyarság külföldön való megismertetésének módjait és formáit jelenti. Mindez a folyamat átformálta és tovább erősítette az intézményi-szervezeti keretekben folyó munkát, mind a hungarológusképzést, a lektorátusokon végzett munkát, mind pedig az ún. „magyarságőrző” oktatási és kulturális-művészeti programok bővítésének szféráját. A tudatosan alkalmazott funkcionális és kommunikatív szemlélet érvényesítése közelebb hozta a hungarológia oktatását és kutatását ahhoz a kerethez, amely az „európai filológiai hagyomány”-hoz történő kapcsolódást és viszonyulást biztosítja.