Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Polgár Anikó: Képleírás és szerelmes levél. Philosztratosz Eikonészének retorikai és pedagógiai aspektusai (tanulmány)
52 Polgár Anikó közvetíti. Az egyes levelek gyakran indulnak ki egy bizonyítandó tételből, s az érvelést ugyanarról a témáról nemegyszer egy fiúhoz és egy hölgyhöz írt levélben is végigkövethetjük. A leveleknél az érvelés, a képleírásoknál a bemutatás van fontos szerepben, ezért retorikai szempontból két különböző beszédtípust képviselnek. A két választott részleten is megfigyelhető, hogy az egyik meggyőzni, a másik bemutani, illetve értelmezni szeretne. Ugyanakkor közös elemek is vannak: a levél is, a képleírás is a komparáción, két dolog összehasonlításán és ütköztetésén alapszik. A 20. levél esetében a rózsán alvó nő és az Ida hegyén virágokkal körülvett, alvó Zeusz szituációjának összehasonlítása a hangsúlyos, a Szkamand- rosz leírásánál pedig a szerző a — valós vagy elképzelt - festményt és annak irodalmi hátterét veti össze. Az Eikonész 65 műalkotás leírását tartalmazza, melyek az előszó szerint egy nápolyi sztoát díszítettek, kérdéses azonban, hogy vajon ezek a leírások megfeleltethetők-e valóságos festményeknek. A festmények elemzése az előszó alapján pedagógiai célzatú, hiszen a magyarázatok iÍjakhoz intézett előadások formájában hangzanak el, s ez a szövegek retorikai felépítésében is megmutatkozik. A leírt műalkotások témája általában mitológiai (pl. Phaethón, Narkisszosz, Hüakinthosz, Hermész születése, Szemeié, Ariadné, Pasziphaé), s a szerző a témák korábbi irodalmi feldolgozására is reflektál. A képek bemutatója tanárként vagy idegenvezetőként kalauzolja a hallgatóságot, illetve a szofista hagyománynak megfelelően szophószként, bölcsként.13 A szofista nemcsak állít, hanem kérdez, s az értelmezésbe bevonja a hallgatóságot is, ezért kezdődik a Szkamandroszról szóló festményelemzés is kérdéssel: Egnósz, ó pai, tauta Homérú onta é ú pópote egnókasz déladé thauma hégúmenosz, hopósz dépote édzé to pür en tó hiidati?'A („Felismerted, fiam, hogy ez a festmény Homéroszon alapszik, vagy nem jöttél rá, s természetesen csodának tartod, hogyan is maradhat életben a tűz a vízben?”) A pedagógiai jelleget a képleírással összefüggésbe hozható két műfaj, az epideixisz (megmutatás, bemutatás, nyilvános fellépés) és az ekphraszisz (részletes leírás) különbsége is alátámasztja. Az idősebb Philosztratosz ugyanis a képleírásait a gyűjtemény előszavában nem ekphraszisznak, hanem epideixisznek nevezi: Esztai tauta, ephén, kai epideixin auta poiészómetha, epeidan hóké ta meirákia.15 („Rendben van, mondtam, tartunk róla egy bemutató előadást, amint az ifjak megérkeznek.”) Az epideixisz tehát előadás formájában valósul meg, az előadó a képekről mint jelenlévőkről beszél, rámutató jelleggel, így nem kell az egész képet leírnia ahhoz, hogy az olvasó/hallgató maga elé képzelhesse, a kiválasztott részletekre helyezheti a hangsúlyt. Az epideixisz része a hallgatóság, a publikum gyakori megszólítása. Ezzel szemben az ekphraszisz olyan dolgokat ír le, amelyek nincsenek az olvasó/hallgató szeme előtt, így ők csak a leírás alapján alkotnak képzetet a képről.16 A képleírások irodalom és képzőművészet szoros összekapcsolódásáról tanúskodnak, hiszen ezek esetében is, akárcsak a szerelmes leveleknél, kiemelt sze
